Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Békássy Ferenc versei

Ősszel virág

Sötét szirommal, szenvedőn, csodásán Ősszel - s körül a barna puszta domb, Magányos édes ibolyát találtam,

S amint a súgó szellőt hallgatom

Amellyel borzadozva, mégis kéjjel, Távol tavasz virágiról beszélt Kicsi szegény fejét lehajtva mélyen, Elmondta életének énekét:

„Ó hogy szeretlek, ég, a melyet látok „Te tompa, méla, messze semmiség,

„s te föld, amelyen elterült az átok Vagy ébredő szívem nem érti még?

„Soha nem szűnik hosszú hervadástok „Füvek, virágok? Én is elhalok, „Körültem lassú lanyha lankadások, „Élni szeretnék - s élni nem fogok.”

így szólt. S előttem zúg az év folyása, A visszatarthatatlan nagy folyó,

Az élet sokszor érzett dobbanása,

S útján előttem járt a földgolyó:

Örökké s rendben jár az égi óra,

A nap, a csillagok egy-egy kerék,

És mindegyiknek végül altatója Mi éltetője volt: egy szikra lét.

Csupán a rosszkor jött csodás virágok, A hontalan napoknak útja más,

Csak bennük élnek azok a világok Hol nincs, csak hervadásra hervadás.

így nőtt, hiában, s mégis illatozva S nem élt, - vagy élt-e? egy kis ibolya, Szívét oltárra elsietve hozta S az estbe nyílt életének hajnala.

6