Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 11-12. szám - Hattyúkép, poézis, stilizáció: lugas

apja a rabságban, a börtönben elégeti magát. Bekeni magát vajjal, és meggyújtja a szalmazsákját, borzasztó história, egy May nevű férfiú a főszereplője. Korabeli emlékirat örökíti meg, olvastam magam is... A Szirmok, virágok, koszorúk című filmben Cserhalmi György játssza az önmagát elégető hazafit. Fekszik az ágyon, ég és nem ad ki hangot. Ez az önégetés a magyar történelmi tébolynak eleme, jelképe annak, ami 1849 után történt, mit tudom én, Olmützben valahol. Igen ám, de mikor ezt olvastuk, ez a kép Jan Pallach önégetésére is emlékeztetett Prágából. Ez már a jelen, és így a mindenféle forradalom utáni rémkorszak szimbóluma. Jan Pallach önégetése egyébként szerepel Czakó Gábor Várkonyi krónikájában is. És számtalan más esemény is odaköti az akkori jelenhez a regényt: például a cenzúrára tett Bach-korszaki utalások egybevágnak az Aczél-korszak cenzúra technológiájával. Végül is hát, mi a regény ideje? Azt mondtam, hogy a forradalom, és a forradalom utáni idők. A főhős sorsa egy forradalom utáni, kamaszodó, a kamaszkorában kiégő, il- lúziódanná váló fiatalembernek a sorsa. Olyan idő tehát ez, amikor nincsen forradalom. A forradalom után vagyunk. Ma már felfoghatatlan, hogy az 1980-as évek elején, a forradalom 25. és 30. évfordulója táján mitől hatotta át oly hirtelen az emberek gondolkodását 1956. Igazából ekkor tört ki számos ember szívében az ’56-os forradalom. Ezután már nem lehetett visszataposni a hullákat a földbe. Ez a forradalom utániság határozza meg az Eldorádó atmoszféráját. Am ugyanakkor a forradalom előtti időkben is vagyunk, ugye 88 után már jön az újabb forradalom. Hogy aztán persze ami 89-ben és utána történt, az egy külön kérdés. A forradalom utáni idők legnyomasztóbb élménye, hogy nincs történelem. Ami történelemnek látszó- dott 1848-49-ben, 1956-ban, azután, hogy-és: ahogy! - ezeket leverték, elpusztították, sok ezer ember meghalt, eltűnt, a java fiatalság a föld alá vagy idegenbe került - és ekkor moccanatlanná dermedt a világ. És némává. „Most csend van és...” Olyanfajta vegetációvá vált az emberi lét, amiről Jókai beszél oly megrendítően az Uj földesúr legelején, hogy vannak olyan létezők, olyan lények, amelyek élnek is, meg nem is, mint valami átmenetek az ásvány és a virág között. Fejből citálom, sajnálom, ha pontadanul. És ez a valódi tér-ideje ennek az Eldorádó című könyvnek. Egyrészről terror, másfelől tehetetlenség. All az idő, ez hozza elő a próza sajátos új formáit, a szakadozottságot, az újfajta prózai bizonytalankodást.

B. P.: A forradalom utánisághoz egy-két gondolat. Érdekesek az analógiák a mindenféle nemzedékekkel. A regény maga a szabadságharc után, a Bach-korszakban játszódik egy lefojtott és cselekvést ellehetetlenítő időszakban, mint ahogy a regény megszületésének időszaka is ez az időszak. Nagyon érdekes visszaidézni, hogy mi is történik itt a magyar irodalom újabb nemzedékeiben. Azaz a 19. század második felében, tehát a „fiák”, az Arany László, Asbóth János és más nevekkel jelezhető nemzedékre. Döbbenetes, ha az ember belegondol: ők ugyanezt érzékelhették, mint az Eldorádó létrejötte korának nemzedéke. Aztán meg még az is érdekes - bár ez már lehet, hogy egy kicsit direkt analógia - hogy például Asbóth János úgy döntött, ennek az irodalom nevű dolognak ebben a szituációban nincs értelme, és elment hídépítő mérnöknek. Mondjuk, Ambrus Lajos meg úgy dönt, hogy akkor pomológus lesz, almaszakértő, méhész és szőlősgazda. Ez az, aminek értelme van, amivel valami kézzel foghatót lehet teremteni.

22