Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Sarusi Mihály: Nép és írás

SARUSI MIHÁLY Nép és írás TÁjNYELV ÉS IRODALMI NYELV AZ Ö-ZÖ KISIRATOS KAPCSÁN Tájnyelv, a tájnyelv hasznosítása irodalmilag nem teszi értékesebbé az írást, nem is kisebbíti annak jelentőségét - gyanítja tapasztalatai alapján a magam­fajta. Nem is a divat, nem a hivatal által leírt (ma kánonnak csúfolt) kötelező szabvány, hanem a tehetség emeli ki az alkotások tömegéből az igazi nagy mű­vet. Ezt tudva is érdemes végiggondolni, mire jó, ha jó, az „írói tájnyelviség” - a nyelvjárásiasság valamilyen mértékű jelenléte szépirodalmi műben. Legalábbis a magam, magunk példáján. Az 1960-as években születtek az első olyan írásaim, amelyeket ma is vállal­hatok (egy-két évtized késéssel ugyan, de rendre megjelentek), a ’70-es évek­ben pedig már meglehetős tudatossággal készültem az írói pályára. Mást ne mondjak: regényíróvá szándékozván magam kiképezni nekiálltam - addigi két-három beszély után azonnal - a kisrege-írásnak. Ebben az évtizedben öt kisregénnyel készültem el, s íróvá (valamennyire is elfogadott íróvá) avatáso­mat a huszita kisregéin Mozgó Világ-beli ’79-es közreadása jelentette. Az öt kisregényből három jelzi erőteljesen nyelvileg is az elbeszélés színte­rének helyét, idejét. Az Áchim L. Andrásról szóló, A KAPORSZAKÁLLÚ NADVÁGO című kisregényem a XIX/XX. század fordulójának Békéscsabáját bemutatva határozottan utal a helyre, elsősorban azzal, hogy (utalásszerűén, jelzésként, pár mondat erejéig) merít az akkor e városban többségben lévő - Achimot is magáénak tudó - szlovákság nyelvi ízeiből, illetve a kétnyelvűség­ből. A ELADAK ÚTTY1K című (népi avantgárd) kisregéin hőse az a marok­nyi háromszéki férfi, aki a második világháború után majd egy évtizedig har­col fegyverrel a vörös önkény ellen. Az elbeszélésbeli helyet (Kishunnia, me­lyet egy időre Bergengóciához csaptak) és időt (a csajkarendiek korát), a hősök (székely) nyelvét csak jelezni lehetett. Akkor így rejtjelezve is elfogadhatadan volt a csonkahaza irodalmi szerkesztőinek - ugyanazoknak, akik azóta szocre- ál, szocromantik igényüket (gúnyájukat) posztmodernre váltották, s ugyanúgy elutasítják a hasonló szellemű dolgokat. A KUTYAKANTOR című regém Szerém vármegyébe, az 1400-as évekbe röpít vissza - természetesen csak íze­lítőt adva a magyar huszita Szentírás-fordítók nyelvéből. Ezt a Magyar Huszi­ta Biblia (töredéke, a négy evangélium) tette lehetővé. A negyedik kisregény - JÉZUS-MARIA - második világháborús mármarosi történet, az ötödik, AZ ARANYKAPCA ÁLMA a XX. század második felének csabai-balatoni él­ményvilágából merít a legkisebb tájnyelviség nélkül. Ezt az évtizedet a megle­hetősen ’csabjanszki’ A csabai Szajnán című elbeszélés-füzérem megírása zár­ta, hogy könyvként (1981-ben) ez jelenjék meg tőlem elsőnek. Regényírásra készülve nem ok nélkül merülhetett föl bennem a kérdés: merre haladjak, hogy az addigiaknál mélyebbre ássak? A terjedelemmel már 98

Next

/
Thumbnails
Contents