Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Sajó László versei
innen kezetek isten lélegzeteket mártogat belém mint én a kakaóba az utolsó falatot lepedőm körvonala vagyok vagyok rothadt már a halál is otthagy mi van halottat látni jöttök? így köszöntött rám a reggel nem kell iskolába menni ó azok a délelőttök egész nap ágyban maradok mi lesz az ebéd? mikor még a reggelit se ettem meg a rokonok visszarettennek meghalni utálnak nem nézek utánuk nekiesek aranyló hús- leveses tálnak lélegzetem szürcsölöm magamba a fény az élet monogramja úszkál az aranyon kikanalazom mint aprólék a húslevesben felgyülemlett bennem az élet aranygennye vigyázat mérgezek menjetek jó messzire kikanalazom ez a májam ez szivem hát élet ez? az élő haldokol a hulla ébredez zsemlét eszik és húslevest nem létezik hogy létezett az él ő meghalt de élek én én láttam ahogy vége lett én penészedek éjjeliszekrényén hallottam ahogy zihált még egy utolsót kiált és vége láttam a halált kitátott száján összeállt a való a kakaó pilléje 3 mi van itt senki sincs bent mindenki kiment a vécére vagy mindenki meghalt élve nem jutok innen ki elszivárgók lázas húgy a csészébe a pizsamák az ágyon rendben összehajtva a lepedők kisimítva mintha nem is feküdtek volna rajta mintha nem mi lélegeztük volna tele tüdővel ki itt belép visszafojtja lélegzetét a kórterem én meghalok te nem vagy te halsz meg és én még nem vagy talán kimentek a folyosóra a tévében életünk filmje pereg kinek kinek a magáé nővérke bocsásson meg ha ráér de nincs benn nővér minden orvos szabadnapos most minden halottat hulla mos vagy talán csak kimentek a teraszra cigizni ma éjszaka is fülledt tavasz van a proszektúráról idehallatszik a halottak is basznak fülledt a kórterem fulladok nyissatok ablakot de nincs senki élve nem jutok innen ki halott vagyok de ez se jobb mintha elevenen elrothadok nagy levegő! benntartja! nem lélegzik! tudtam így fogom végezni most csodálkozom mi ez a halál a halottnak nincs hova néznie köpnie hol vannak a többiek kihalt a kórterem mintha nem mi köptünk volna minden nap tiszta papírzsebkendőjébe slájmot ez az utolsó zsebkendő lenyelem velem üres a kórterem el innét pedig még el akartam olvasni betűről betűre a mai újságot feszes a lepedő a matrac alá elsimította ráncaink a halál fekszünk egymás hegyén-hátán a kettes kórterem mi feszesen mint a főorvos úr előtt hanyattvigyázzban állva nesze sermni éltünk itt a mában ha már itt vagy káromkodtunk miatyánkot most átizzadt pizsamánkat hátrahagyva kimegyünk a vécére cigizni a teraszra a folyosóra tévét nézni az egész életet egészben letüdőzni kicsit kimegyünk a halálba levegőzni 86
