Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Betyárok Magyarország peremén

S puskaporból is eleget.

Nem is fejezé még be,

Testvére áll elébe,

Ki így fogott beszédbe:- Pintye, vitéz, testvérkém El szeretnék menni én, Jelentkezzék még hamar, Néhány társam, ha akar, Hallgatunk rád örömmel,

De tárd elébb titkod fel,

Mi veszejthet téged el?

Pintye vitéz így kiált:- Barátaim, cimborák, Megmondom, halljátok hát: Három búzaszálacska,

Egy kis ezüst golyócska,

Lőtt seb a hónaljamban,

Itt a baloldaliban,

Ahol az én erőm van. — Meghallván ezt társai,

Mind fegyverét készíti,

Magát nyeregbe veti,

Útját Bányának veszi S meg sem áll, míg eléri. Amikor ott megálltak,

Zárt kapukat találtak.

A nagy kaput szekercével Darabokra verték széjjel,

Úgy mentek be Nagybányára, S járták a kocsmákat sorra, Szert tettek kenyérre, sóra,

S legjobb borból kóstolóra.

A bort addig kóstolták,

Míg magukat leitták. Pandurhad nyomukba kelt,

A kocsmában rájuk lelt, Minden betyárt láncra vert,

S a tömlöcbe béterelt;

Majd bent őket vallatták, Mondják, mi az igazság:

Annak titka, hej, miben áll, Hogy Pintyén nem fog a halál. Szót értettek egymás közt,

S tőlük ilyen válasz jött:- Testvéreink, pandúrok! íme hát a nagy titok,