Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Sárfi N. Adrienn: Az élet embertelen bölcsője
bánás... Bénultan, zavartan kapaszkodtam a padba. Valahogy kihúzták, nem emlékszem, hogy történt az egész... Késő délután van, már egy órája ülök az ágya szélén, a kék színű falak között. Lassan ébredezik, kinyitja a szemét, körbenéz, nem ismer meg azonnal. Megérintem nyirkos, fehér kezét, fürkészem idegen tekintetét. Enyhe mosolyra húzza ajkait.- Anna, látsz, hallasz?? Egy pillanat múltán kántálni kezdi - az ápolók szerint így tesz, amióta behozták - , hogy csak átmenet, csak folyamat van itt, csak örökös mozdulatok, megállás nélkül, itt soha nincs vége semminek csak folytatása, nincs beteljesedés, és unja már, hogy őt mindig ilyen helyekre küldik, nincs szellemcsatorna, nincs kapcsolat, nem tud üzeneteket küldeni az emberről, és a honvágy is.. .A nyárnak mindjárt vége, neki betegei vannak, folytatnia kell a kutatást! - Ekkor mintha felcsillanna a szeme: - A... a... kutatás...!! - kiáltja önkívületben. Int az ápoló, hagyjam pihenni. Kifelé indulok. Anna erőlködve, nyögve felül az ágyon, nagy levegőt vesz és... szinte a régi, határozott hangján utánam szól:- Előzz füzetet és tollat!! Mert a kutatás... folyik... Hangja csukladozik.- Talán rájövök a rejtélyre, a betel... Feje erőtlenül esik vissza a párnára... NEM ÉRTETTEK MEG... Az úgy volt, ha már így konkrétan felvetődött: szóltak a munkahelyemen a kollégák, hogy igen arrogáns a természetem. Ügy érzik, durván viselkedem a legártatlanabb helyzetekben is. És azt tanácsolták, ne legyek ilyen, próbáljam megfékezni az indulatomat, máskülönben nagyon rossz vége lesz a dolognak. Ezt én így nem egészen értettem, mindjárt fel is húztam magam, mi az, hogy csak úgy nekem támadnak, de hirtelen lefogták hadonászó karjaimat és megmagyarázták, hogy miért nem jó velem dolgozni, és hogy milyennek kéne lennem ahhoz, hogy jó legyen velem dolgozni. Azt mondtam, hát jól van, megpróbálok változtatni. Kísérleteztem otthon a lakásban egy egész hétig, mert ennyi gondolkodási időt kaptam. Hamar ráéreztem, hogy ami egy emberben benne van, az benne is marad. Sem kiradírozni, se mással helyettesíteni nem lehet egy emberben feszülő, karakteres, meztelen, nyers erőt. Az egyetlen megoldásnak azt láttam, hogy ráadjak valami - meztelen, nyers indulatom számára is elviselhető - göncöt, ami némileg eltakarja és kissé leplezi... Először egy bő, szürke színű, áporodott szagú kezeslábasba bújtattam. A közöny e vadonatúj szerelése nem igazán tetszett neki. Undorral nézegette magát egy ideig, aztán gyorsan levetette a szokatlan holmit. Majd feladtam rá a nyájasság halványrózsaszín, hátulgombolós köntösét, amely olyan szorosan feszült rajta, hogy egy hirtelen rándítással az összes gombot leszakította és mérgesen kihúzta magát belőle. A különc visszahúzódás vagány, fekete bőrszerelése, 65
