Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Hárs György Péter: Freud és a Kronos-paradigma

tudni fogom, hogy mit tegyek. A nősténymajom fiával együtt felkereste a vezérmajmot. A majom fia láttán így gondolkozott: - Most kell végeznem vele, hogy amikor felnő, el ne ragadja tőlem a csapat vezetését. Úgy teszek, mintha megölelném, és erősen megszorítom, hogy kiszorítsam belőle az életet. [...] A Bódhiszattva azonban erős volt, mint egy elefánt, és viszont szorította, úgy, hogy a csontjait is majdnem összeroppantotta. - Ez megöl, ha felnő - gondolta. - Milyen csellel lehetne megelőznöm? [...] Gyermekem, én már megöregedtem. Rád akarom bízni ezt a csapatot. Még ma téged teszlek királyukká. Ezen és ezen a helyen van egy tó, abban két vízililiom, három kék lótusz és öt fehér lótusz virul. Eredj, hozz onnét virágot! - Jól van, apám - szólt, indult, megközelítette a vizet, s miközben a lábnyomokat figyelte, észrevette, hogy mindegyik csak odafelé visz, visszafelé egy sem. - Ebben a tóban bizonyosan egy ráksasza lakik. Atyám magától nem bírt velem, egy ráksaszával akar felfa- latni. [...]- Milyen célra szedted ezt a virágot? - Atyám királlyá akar tenni, erre az alkalomra szedtem. - Nem illő, hogy ilyen kiváló személyiség cipekedjék a virággal; én fogom vinni. Felnyalábolta, és ment vele a Bódhiszattva nyomában. Az apa majom messziről észrevette: - Én azzal a biztos tudattal küldtem el, hogy a ráksasza fel fogja falni, s most a ráksaszával együtt közeledik, azzal szállíttatja a virágot. Végem van! A szíve abban a pillanatban kétfelé hasadt, és kimúlt. A többi majom közakarattal a Bódhiszattvát választotta királlyá.”

Pszichodinamikailag úgy tűnik, Freud egy kettős kötés csapdájában hempereg: meg kell halasztania az Apát, és meg kell halasztania saját fiait is. Csáth Géza, alias Brenner József nagyon pontosan írta le ezt a helyzetet A varázsló kertje című novellájában: „Várnak, még mindenki le nem feleszik, és akkor kibújnak, végigjárják a szobákat, feltörik a zárakat, levágják a gyerekek fejét, és tőrüket otthagyják az apák szívében.” (Csáth: 2004, 37.) A köztes helyzet ez, mindenképpen, az apa és a fiú számára is. A gyermekek fejét levágják: fölnőtté lesznek. És ez a tény bizony az apák szívében tőr marad. A fölnövekvés ambivalenciája az, ami megbéklyózza mindkét felet. Freudtól ez az ambivalencia nem idegen: „Azt hiszem, az emberek észreveszik, hogy valami különös lakozik bennem, ami végső fokon onnan ered, hogy ifjúkoromban nem voltam fiatal, most pedig, amikor beléptem a megállapodott korba, nem tudok idősebbé válni.” Jones: 1983, 180.) A fiatalabbnak, a fiúnak az idősebbel és az idősebbnek, az apának a fiúval való azonosulásai közül Freudnál, az elméletalkotónál, mintha az utóbbi teljességgel hiányozna. Identifikáció és inkorporáció kérdéséről lehetne elelmélkedni itt, s arról a kettősségről, hogy miként viszonyul egymáshoz egy ősi, apai, noha meghiúsult primer filicid késztetés, vagy ami akként reprezentálódik a fiúi tudattalanban és a szimbolikus azonosulás az Oedipus- konfliktus során. A minta megintcsak ismerős: „[Zeus az Éjistennő] tanácsára8 béklyózta meg legelőbb Kronost, azután [...] legrégibb elődjének [...] minden teremtményét. Lenyelte az egészet [s akkor] mindez ’ismét Zeusban volt’ [...].”. (Kerényi: 1997, 69. - kiemelés az eredetiben.)

Ez itt többek közt projekció és introjekció kérdése is: kiáradni a világba és visszanyerni azt. Kronos történetében lemintázódik az orális és az anális fázis - a mindent bekebelező apa-gyermek, miután megemésztette azt, visszaadja tudását a külvilágnak. De a sajátjaként. Freud ambivalens helyzetben volt: egy54