Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - Hárs György Péter: Freud és a Kronos-paradigma

HÁRS GYÖRGY PÉTER

Freud és a Kronos-paradigma

(EGY ÖNVÉDELEMBŐL ELKÖVETETT EMBERÖLÉS DOSSZIÉJA)

Induljunk ki abból - amivel többen egyetértenek hogy a kultusz színpadra állított mítosz. Tudjuk, manapság is születnek kultuszok. Ilyen kultusz a Freudé vagy a Freud mitikussá növesztett figurájáé. Nem vizsgálom itt azt az egyébként nem érdektelen kérdést, hogy mit tett maga Freud a mítoszáért és a kultuszáért, és mit tettek érte hívei. Ehelyett inkább mesélni fogok. Egy mítosz, jobban mondva, egy mitologéma újramondására vállalkozom, s első közelítésben mentségem erre csak annyi, hogy Freud sem idegenkedett a mítoszoktól s attól, hogy örök emberi erőknek és helyzeteknek tekintse a bennük megnyil- vánulót. Lesz majd bizonyára, aki „heroikus” vállalkozásnak tekinti ezt a narratív gondolatkísérletet, mondván: sokan próbálták már analizálni a Nagy Analizálót, kétes sikerekkel. így igaz. Nem is áll szándékomban analizálni Freudot, ugyanakkor úgy tűnik, mégiscsak köze van a szóban forgó lis tárgyához — az eredeti latin kifejezés minden jelentését tekintetbe véve1. Egyébiránt, amennyiben az itt leírtakat bárki is Freud analízisének tekintené, emlékeztetnék arra a különbségre — amire Freud is fölhívta a figyelmet -, ami egy élő és egy szövegekben tárgyiasult személy analízise között áll fönn. Éppígy: Leonardo, Descartes vagy Dosztojevszkij analízise természetesen nem Leonardo, Descartes vagy Dosztojevszkij analízise. Ez sem Freudé.

Ebben a tudatban mesélek tehát. Arról, amiről az „alapító atya” nemigazán mesélt. A mese címe: Kronos-paradigma. Nevezhetnénk Kronos-komplexus- nak vagy Laios-komplexusnak is, de mint szakterminust, a pszichoanalízis ezeket a kifejezéseket sem ismeri. Nem véletlenül. Oedipus apagyilkossági aktáját Freud óta a legtöbben lezártnak tekintik. Javaslom az újranyomozás megindítását, a tények újraértékelését és a per újrafölvételét.

Minthogy bizonyos értelemben meséről van szó, illik, hogy a nyomozati dosszié összeállítása is mese legyen. Nem tudhatom, e mese befogadói köréből vajon ki olvasta, miért, és utoljára vajon mikor, így a XXI. század elején Oedipus történetét. A számos változat közül először Szophoklészét idézem föl; tendenciózusan abból is az apa-fiú interakciókra - vigyázat: ebben a kontextusban szó sincs apa-fiú konfliktusról — vonatkozó részeket.

Oedipus és apja kapcsolata két eseményre korlátozódik: az újszülött eltávolítására és az őt eltávolító apa eltávolítására. Laios, „míg fiát, ki életével harmadik / napig sem ért el, kitetette vad hegyen, / lába-csuklóit gúzsbakötve szorosan.”2 Az idillinek nem induló apa-fiú kapcsolat ezzel hosszú időkre - Freud szellemében bosszú-időket is mondhatnánk - megszakad. A pásztor, akire rábízták Oedipus sorsát, így számol be a történtektől és saját szerepéről: „[...] megmentőd is, fiam, kínjaid között. / S micsoda kínok közt találtál engemet? / Lábad csuklói megmondhatják néked azt. / Óh, jaj, miért említed régi bajo48