Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
A fiatal gazdalegény, hűségesen őrizve a falusi búcsúkor kötelező asztalborogató virtust, különben is lobbanó természetű ember volt. Az egyik búcsún a bicska is előkerült. Vér is folyt. Ette is nagyapám az állam rabkosztját legalább egy évig, de erről tudni nem volt célszerű. Nagyanyám - nevezett Tóth Matild -, a friss sütetű fiatalasszony be is költözött a falu közepén páváskodó házba. A tárkányi méretekben kúriának is becézhető büszkeség azonban nem sokáig volt a mienk. Mert amikor Winkler dédapám tollasodni kezdett, Kis Ferenc dédapám éppen a tönk széle felé tántorgott. Kis Ferenc - mint jóval később megtudtam, eredetileg szlovák-lengyel keverékként Steimbeczkynek született - nagytermészetű ember volt. Dédanyám, Asztalos Orzse ereiben, pedig tatár vér is csörgedezett, s talán ebből következően szokatlanul erélyes, önálló gondolkodású és szigorú asszony volt. Orzse, hírét véve a szomszéd faluban megesett Kis Ferenc apaságának, néhány villám kíséretében kiverte a házból. A nászban egyesült birtok és a rajta termett javak is megfeleződtek, s ez bőven elég volt ahhoz, hogy egyszerre két háztartás kezdjen el tántorogni. Kis Ferenc bánatában(P), számításból(P) hirtelenjében a másfélmillió kitántorgók egyike lett. 1987-ben az újvilág meghódítójaként, Püski Sándor vendégeként - a második apád, ahogy Ilus néni, Sándor bácsi felesége jellemezte, számomra kitüntetésszámba menően ezt a viszonyt - egy amerikai előadó körút során kis hajónk - fedélzetén nagyanyáddal és velem — egyre közelebb jutott, a franciák ajándékozta híres Szabadság-szoborhoz. Büszkén vájtam tekintetem a zöldre patináló- dott teremtmény üres szemgödreibe. Voilá! Dédapám üdvözletét hozom! Az ősi ház ugyan az „alkotó szerelem” áldozataként családunk mitológiájának suttogva őrzött titkaként élt tovább, de az amerikai magyar, ha nem is Mikszáth Kálmán Tóth Mihályaként ért haza, de csak felépítette az új fészket. Kis Ferenc dédapám feltehetően mélyen megbánhatta férfiúi erejének fitog- tatását, s főként annak gyümölcsét, mert minden amerikás megtérés után, a megalázkodástól sem megtartóztatva magát, kéredzkedett vissza Orzse dédanyámhoz. A tatárvérű asszony azonban rideg maradt. „Azt üzenem Kis Ferencnek, csak a halálos ágyán bocsátók meg neki.” Ez is elkövetkezett. Orzséhez viszont már megkésve érkezett az utolsó sikoly. A tatár asszony a gyászt felöltve zarándokolt el a koporsóban felravatalozott hites urához. Az „utolsó randevún”, Kis Ferenc egyik markát két filléressel, a másikat egy csokor ibolyával ajándékozta meg, aztán ráterítette a szemfedőt a távozóra, s a koporsót saját kezével szögezte le. Alig telt el egy röpke hét, s már el is érte a héthatáron túl is híres tárkányi halottlátó asszony üzenete. Kis Ferenc köszöni a kétfillérest, odaadta Szent Péternek, a csokor ibolyát pedig Szűz Máriának. A halottlátó asszony nagylevegőjű humanista volt. Világok között közvetítette az elkésett, de nem megkésett békéltető szavakat. Katyi nagyanyám temetésekor, Matild nagyanyám vitt a koporsóhoz. O mondta, hogy adjak Katyinak húsz fillért s egy csokor ibolyát. Barnus nagyapámat már két forinttal eresztettem útra, s természetesen az ibolyával, anyámat, apámat s hagyományteremtő nagyanyámat, pedig már egy-egy húsz fo29
