Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

RENDKÍVÜLI ÁLLAPOTOT RENDELEK EL

Felhívom városunk és megyénk minden dolgozóját, hogy tartózkodjék a csoportosulástól, gyülekezéstől. Elrendelem a szesztilalmat, a színház és a filmszínházak szüneteltetését.

Aki fenti rendelkezésemet megszegi, azzal szemben hatósági szerveink eljárnak.

Felhívom a lakosság figyelmét, hogy őrizze meg nyugalmát, tartózkodjék minden rendzavarástól, hogy az üzemekben, hivatalokban és üzletekben a munka és a lakosság ellátása zavartalanul folyjék.

Pécs, 1956. október 24-én

A Pécs Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága nevében, a Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága nevében: Katona Lajos, Györkő Antal vb-elnök.”

Az ország ekkor már végletesen két részre szakadt, a rendkívüli állapotos, statáriumot hirdető tanácsok Magyarországára, s a jövőért az utcákon tüntető, vidám, csillogó szemű társadalomra. S jobb és más híján bíztak az őket leelvtársazó, de ízesen, somogyi tájszólással beszélő, cvikkeres, esernyős emberben: Nagy Imrében.

A délibábot imitáló gőzölgő aszfalton, az Oktogonon posztoló rendőr gumibo- tos hadonászására ügyet sem vetve, egy hangosan hahotázó cvikkeres úr sétál egyik karján esernyőt lóbálva, másik kezét egy kislánytól húzgálva, mintha a promenádon korzózna. Felrúgva minden írott és íratlan közlekedési szabályt.

A járművek egymásra tolulnak, a fehér holló számba menő úrvezetők éppúgy szedik elő szótárukból a válogatott minősítő jelzőket, mint a hivatásos sofőrök. A rendőr, folyamatosan fújja a sípját a gyermekek legnagyobb örömére, miközben óvatosan kászálódik ki a fülkéből, s a különben is egyre zaklatot- tabb időket élő emberek, már-már a kiosztandó pofonok minőségén gondolkodnak. S ekkor felcsilingel egy örvendő női hang: Imre bácsi. S bekövetkezik a varázs! A rendőr visszamászik a fülkébe, leállítja a forgalmat, az autók és autóbuszok pedig vidáman pöfögve mosolygó utasaikkal, s az egyre inkább színesedő villamosok népével, széles mozdulatokkal integetnek az öregúrnak. A gyalogosok, s az ott ácsorgó villamosok, autóbuszok utasaival egyetemben tapsviharban törnek ki.

Ez történt 1956 nyarán, Budapesten, az Oktogonon, amikor a volt s a leendő miniszterelnök Nagy Imre - az, „azóta elhunyt ember”, ahogy az akkor már félig bomlott elmével agonizáló Kádár János 1989 nyarán aposztrofálta utolsó nyilvános szereplésén, elvtársai karéjában - belefeledkezvén unokája szemébe, átsétált az útkereszteződésen. Nem törődve a hatalom tilos jelzésével, s a hatalom szalutált neki.

1956. október 25-én a fővárosban tüntető csoportok ezt a Nagy Imrét - a miniszterelnöküket — akarták hallani, s az Astoriánál, az orosz katonák vezette harckocsikra felkapaszkodva s azokat magyar zászlókkal felékesítve elindultak a Parlamenthez.

Nagyanyám 56-ban a Földművelésügyi Minisztériumban volt szakácsnő. A konyha ablakai a járdaszinttel egyenlő magasságban voltak. Nagyanyám tehát azon a bizonyos napon a történelem alagsori tanúja volt.

27