Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
A napokban kitekintettem a nagyanyád vezette autó ablakából - megtehettem volna ezt nemegyszer, hiszen hetente kétszer vezet arra az utam - s nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. A Zsinagóga még mindig tekintélyt tisztelő épület, vívóterem mivoltában is. De a lépcsők! Két satnya kőlap. Elég magyarázat ehhez a szemfénytöréshez, hogy gyermekkorban minden kicsi nagy? Vagy esetleg unalmas életem unalmas történetei úgy cicomázód- tak fel az évtizedek során, ahogy a megbízhatatlan emlékezet felhizlalta a satnya lépcsőket? Voltaképpen mindegy! Én már csak a monumentális lépcsőim között élem le hátra lévő éveimet. Ez van! Meg a felismerés! Emlékiratot írni, Kedves Katám, a magamfajtának nem szabad, legfeljebb emlékiratszerű fabulát. Annak is van értelme. Az is igaz. Csak másként! Mit is írt Petőfi Sándor kedves Jankója? „Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa: E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít - Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít:” Kövér volt a lépcső, vagy satnya? Nem mindegy? A lényeg a sikoly. Ügy tűnik, a rémület élménye maradandó emléket hagy az emberben. Ezért értem meg a szakralitását régen elvesztett vívóterem-zsinagógából virtuálisan kiáramló zsidókat, mert esetenként lehetünk, s vagyunk is zsidók mindannyian. Lágereink is vannak, s ha esetleg éppen nincsenek, hát építünk magunknak. Ezért utálom a szó szoros értelmében azokat, akik erre a félelemre, akár az ijesztés, akár a sanda manipuláció szándékával rájátszanak. Ezek az emberek nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy minden embernek csak egy gyomra, s egy szíve van, amely bármikor kilukadhat, bármikor megállhat. Ha kell, zsidó vagyok, ha kell, cigány vagyok - hangzik az éterben az arti- kuláltan sírósra vett „kommunista torokból kitörő mély-humán”, ma már, ex- miniszterelnökünk „megrázó vallomása”. A biztonság kedvéért azért egyszer azt is hozzátette - számítván a katolikus voksokra is: „bérmálkozni is szoktam!”. Megőrzendő „gyurcsányiádák” ezek a javából! Elvégre ő is választott miniszterelnöke lehetett édes hazánknak. Máskor, az utca sarkán gorillákkal körülvéve, vagy éppen a páncélozott ■ monstrum mélyébe húzódva, buzdítja a sok törődött arcú, önnön csillagát rejtegető, még benne bízót. Szereüek benneteket! Mi ez? A boldog jövő? Vagy talán, egy a régi világból itt maradt, hiberná- lásból újraéledt, kihalásra ítélt vírusmutáció? Ez a merő talmiharagos, álprófétás dörgedelem bizony még felébreszt, ki- hunyásra ítélt zsarátot, s tételezzük fel: akaratlanul, de mégis csak silány hatalmi érdekből serényen gyártja az új kirekesztetteket, miközben szálfenyővel írja az égre: rohadt kirekesztők! Hess madár! De mindegyik! 20
