Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Kemény Katalin: Az istenek

változó: néha májá vagy sakti, a Fiút világrahozó víz, az Anya. Van olyan mí­tosz is, melyben Siva a halál képében Visnut, a megváltót magként veti el Bra­hma köldökében. Ez is világos: Siva, a hamuval borított isten „a kapuk meg­nyitója”, az „átformáló”. Koponyájának üres szemeiből nő ki a virágzó lótusz, és ő az, aki a halálon át segíti új életre a lényeket. A három elemnek is nevezik a trimurtit: Siva a tűz, Visnu a víz, Brahma a levegő. De mindenik, a másik hármat magában rejtve, hármas jelvényt visel. A magyarázatok sora végtelen, amelyek mind érvényesek. Az anyagba lépéssel az egység megbomlik, a kiterjeszkedés a szétválás megbomlott egysége; a kettő zavara hárommá válik. Az egyenlő oldalú háromszög szimbóluma helyreállít­ja az egységet. Visnu jelvénye az egyenlő oldalú háromszög, hegye a víz elem­re emlékeztetve lefelé áll, Siváé a tűz, a felfelé törést jelzi, és felfelé mutat. A két háromszög, a hatos csillag a Brahman teljes szimbóluma. Az egy a há­romban válik láthatóvá. Ahol az ősszó, az őskép, a Fiú jelen van, ott már a hár­masság is megszületett. A hármas isteni megjelenés értelmét csak a tiszta képből, Visnu lényegéből lehet megérteni. Értelme éppúgy csak az átéléssel nyílik meg, mint magáé az epifániáé. És éppen Visnu lénye az, ami ezt a titkot rejti. A Fenséges énekében, a Bhagavad-gítában Visnu maga fedi fel azt, ami a trimurtiról közölhető. Az isteni kocsihajtó, láttuk, a Buddhi. A Buddhi a leg­magasabb éberség, a szoláris éberség szerve. Ez köti össze a Világlelket és a Világiélek visszfényét, az individuális élő lelket. De a Buddhi több, mint a puszta összekötés - nélküle az individuális lélek nem is létezhetne. A keleti ha­sonlat szerint az individuális lélek és az abszolút személyiség, az univerzális lé­lek úgy látja egymást, mint a nap és annak a víztükrében visszaverődő képe. A Buddhi teremti az univerzális lélek individuális mását azáltal, hogy kapcso­latot teremt az univerzális és az egyes lélek között. De a buddhi már egy meg­nyilatkozás, már nem tulajdonság nélküli (nirguna), hanem részes a három gunában. Ennek a három módnak és tulajdonságnak megfelelően a Buddhi há­rom sugárként fogja fel az egyetlen isteni valóságot. A hindu metafizika értel­mében ez a hármas isteni megnyilatkozás. A legszebb trimurti szobrok egyike oldja fel ezt a látszólagos relativitást. Hatalmas nőalak mosolyogva tartja ölében a három főistent. Azt jelentené ta­lán a mosoly, hogy a három isten is májá, a valóságban nem részesülő káprá- zat? Nem. A Buddhi, „a fényes sugár” ebben a hármas alakban teszi lehetővé a víz tükrén visszaverődő istenképet, az egyes lélek összekapcsolódását a Vi­láglélekkel, az egyesülést. A hatalmas májá mosolyogva tartja ölében az álmo­dó lelket. A világ a lélekben válik láthatóvá. De csak az álmodó lélekben van sokszerűség. Májá mosolyog, mert ez a hindu mítosz: májá tudása önmagáról. Várja, mikor ébred rá a lélek, hogy nem háromszázezer isten van, nem három­száz, nem három, hanem egy. 96

Next

/
Thumbnails
Contents