Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Végh Attila: Orpheusz-menetek
mol be. De ő is minden gondolatát írásba foglalja. Magától értetődően használja az írott nyelvet, de még érzi a veszélyét annak, amit csinál. Ahogy Platón észrevette, az írás elterjedésével hosszú szövegek memorizálására nincs szükség többé. Az agy eddig elfoglalt területei felszabadulnak, erőre kaphat az elvont, fogalmi gondolkodás, kibontakozhat a fdozófia. A lét alapja már nem a logosz, a hangzó folyam, hanem az idea, a látható minta. (A szférák zenéjét már senki nem hallja, jöhetnek a rajzolt bolygómodellek.) A leírt szövegek szelleme eltávolodik a beszélt nyelvétől, mígnem eljutunk addig, hogy a fontos beszédek majd’ mindegyike leírt szöveg vagy annak hasonmása. A folyamat persze lassú. Az írott szó sokáig kapcsolatban marad a hanggal. A középkorig gyakori jelenség a hangos olvasás, a szó képe ekkor még nem válik el véglegesen a hangtól, az olvasás szólás és fülmunka. Borges egy esszéjében idézi Augustinust. O a Vallomásokban így ír Szent Ambrusról: „Olvasás közben szeme siklott az oldalakon. Szíve az értelmet kutatta, hangja és nyelve azonban csendesen pihent.” Augustinus korában, a IV. században nyugtalansággal vegyes csodálatot keltett, ha valaki némán olvasott, jegyzi meg Borges. De már nem sokáig. Döntő, mély átértelmeződések, súlyponteltolódások következnek be az írás elterjedése nyomán. A fontosabb töréspontok: Gutenberg találmánya, majd az írógép feltalálása, végül a szövegszerkesztő számítógép létrejötte. Egy amerikai filozófus, Michael Heim A virtuális valóság metafizikája című könyvében (mely a borítóra nyomott idézet szerint “forró szívű, hideg fejű meditáció a komputertechnológia fölött”) Heideggert idézi. Heidegger szerint az írógép elterjedése merőben átalakította kultúránkat. Parmenidész című munkájában így ír: „A szó nem a kézen halad át, mint autentikus írón-cselekvőn, hanem a kéz mechanikus leütésein. Az írógép kiragadja az írást a kéz lényegének birodalmából - és ez azt jelenti, hogy a kéz a szó lényegének birodalmából eltávozik. A szó valami „gépeltté” válik... A me- chanizált írás megfosztja a kezet az írott szó birodalmában viselt rangjától, és a szót a kommunikáció puszta eszközévé fokozza le.” Könnyen beláthatjuk Heidegger technikát ostorozó szavainak relevanciáját. A minap valaki, aki azt szerette volna javasolni, hogy beszélgessünk majd el egy-két sör mellett, így fejezte ki magát: „infót kéne cserélnünk”. A beszélgetés, ami régen két embert összekötő, ölelő szellemi folyamat volt, lassan az információként, tehát számként viselkedő szó piaci jellegű adásvételévé fajul. Az ekképp modern ember legmodernebb példányai pedig az internetben élnek. Ok azok, akik könnyen összetévesztik az információt a szellemmel, az agy működtetését a gondolkodással. Információs pókként könnyen átélhetik azt az illúziót, hogy hálójuk voltaképp a kultúra, a szellem ormain álló, rezgő trón. A furcsa az egészben az, hogy a technika veszélyeinek feltárásába mindig beférkőzik valami ambivalencia. Látjuk, hogy Heidegger mennyire pontosan találja el a célt, de mintha arról beszélne inkább, amit egy gépelt szövegen olvashat az ember, és nem arról, amit a szövegben. Mintha az elemzés ontológiai mezején túl létezne egy másik, sokkal izgalmasabb táj, ahonnan visszatekintve az előbbi csak ködbe vesző, szürke maszat. Heidegger elemző szavainak 65
