Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

Mártont, Miklóst és Szent Pétert, Annát, Rozáliát, Mária Magdolnát, Alexandriai Szent Katalint, azaz az alapítás idejében lévő város szegeinek szentjeit és rajtuk túl valamennyi középkori lovagszentet. Duplumok ők, azonban e téren helyi szerepük megerősítődik, s együttesük, mintha a hívószavakból a rosarium avagy a breviárium, enciklopédiává áll egybe.

A Nagypréposti palota, a Szent Mihály-székesegyház és a ferences templom által közrefogott térdarabban áll ez az enciklopédikus szándékú építmény- és szoboregyüttes, amelyet legjobb mészkőbe (mégpedig romlékony, bánta- pusztai kőbe) fagyott performansznak tekintenünk. Bíró Márton püspök 1750-ben az itt elbontatott két ház helyére készítette ezt a színházias művet, hogy aztán a városnak minden korokra ennyi elég is legyen a színházi műfajokból.

A szülőhelye után Padányi előnevet nyert főpap az ellenreformáció jeles szónoka, akinek köszönhetően Veszprém megtisztul a reformvallások követőitől. A Szentháromság-szobor, amelyet a vár közepére, mégpedig az amúgy is centrumban álló, szimbolikusan is hangsúlyozott vallási központ szívébe állíttat, a rekatolizációs folyamat lényegét emblematikus módon fogja egybe. Jelvénye mindannak, amit a püspök a saját életéből az utókor számára felajánlott, még ha meglehetősen sekélyes is. A középkor keresztény figuráit állította itt közszemlére, maga mögött tudva egyháza intézményrendszerét, azok közül is azokat a nyugati római hagyomány szerint értékelteket, akik a provincia maradványain a helyi arisztokráciával összefogva kereszténnyé tették az egyisten- hittel oly sokat nem törődő barbár népeket.

Alakjai között például ismét itt áll a Krisztus-vérvonalat hívő Merovingok Mária Magdolnája, a római katonatisztből kereszténnyé váló Tours-i Márton, az Árpád-ház mitológiáját kiépítők szűz herceg-képének Imréje. A szoboralakok között feltűnően sok az olyan személyiség, akinek élettörténetében legalább egy páli fordulat lejátszódott, ámbár ez a keresztény vallás dualitásokat kedvelő világának a része.

A domonkosoknak oly fontos Alexandriai Szent Katalin helyi kolostorában nevelkedett IV. Béla király rövid életű leánya, Margit, akinek teteme, szentsége bizonyítékául, mint oly sok uralkodóház lánya esetében is, rózsaillatot bocsátott ki, jeléül annak, hogy halálával egy időben menten a paradicsomba jutott. S ha valakinek nem lett volna elég bizonyítékként a mennyei illat, hallhatta az angyalok madárhangú énekét is.

A 4. században uralkodó Maxentius császár korában vértanúhalálra jutó Katalint illetően a páli fordulat nem személyes életében játszódott le, hanem utóéletében: egészen más életrajzzal ajándékozta meg őt a passióját leíró, 6-7. században élt görög szerzetes, és mással a 14. századi római kereszténység, ahol például gyerekkort is írtak számára. A Margit haláláról szóló Ráskai Lea lejegyezte legendában, emlékeim szerint, a paradicsomba kerülésnek egy másik bizonyítéka is akadt: a lélek elröppenésével egy időben megszólaltak a madarak, a görögök óta közismert léleklények. De hogy verebek vagy fülemülék voltak- e, vagy a csupán madárnak képzelt denevérek, arról nincsenek följegyzések.

E szobrok/szentek arra is megfelelőnek bizonyultak, hogy a várat védő, a reformációban protestánssá váló katonák családjait kipurgálják az erődítmény19