Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

hajló elegáns barokk építmény által, a villagazdaság aurája közvetítésével Itáliát, annak is középső és déli részét érzem.

Veszprém képes mediterránná lenni - de csak annak, aki környéki kirándulások által előzetesen erre érzékenyítetté vált. A peristyliumos balácai lakóház freskóin olyan állatok és növények láthatók, amelyek sosem éltek ezen a vidéken, s ha igen, akkor csupán manapság, ritka fogolyként, a völgykatlanba telepített állatkertben vagy éppenséggel az én kertemben. Amely kert elrendezése ugyan cseppet sem hasonlít a kőfallal körbevett balácai római hortusra, de az azonos növényfajok képesek egyazon hangulatot nyújtani. Ugyan Baláca világa Veszprémben nincs jelen, de a Baláca által előjátszott latinitás, amelyet sokan előszeretettel pannóniaiságnak állítanak, érzékelhető.

Ott vannak a lakóházaktól összeszorított lépcsőkben. Ott a sárga és a barna színű építményekben, faragványokban, csupasz földfelületen. A keresztényi viselkedésben. A vár déli oldalán, a nyugati sarokba épült, a középkori várfalak helyén álló olaszbástyában. S abban a délszakias lazaságban is, ahogy a Jókai utca közepén, a püspöki és a káptalani birtok határán álló Nepomuki Szent János barokk szobrát a mai napig nem mozdította el senki, csak éppen egy házat építettek köré.

Baláca kőtárában veszem észre, hogy a rómaiak mily előszeretettel használták oszlopokhoz, szobrokhoz, kőasztalokhoz és síremlékekhez a vörös követ. Talán mert könnyen lehet faragni, de az emberi lépték szerint mégis tartós. Tán középföldi színe miatt. Esetleg szokatlan, porózus és könnyen száradó felülete okán. Ha végiggondolom, a lépcsőalji házamtól a világvégéig, addig, ahol az a tanszék található, amelynek fél évtizede vezetője vagyok, s onnan a Benedek- hegyet érintve ismét vissza, képzeletben magam elé tudok idézni minden vörös kőből faragott dolgot.

Az Ostromlépcső hatvanöt grádicsa és öt, pihegésre szolgáló megállója; a városháza jobb oldali épületében, amely az Ányos utca torkolatában áll, a pincéjének enyhén ívelt szemöldökköve; az utcáról fellépve a térre a szemközti Elefántos és a mellette álló négy szomszédos ház ablak- és ajtókeretei; a fecskendőház hajdan nyitott, mára befalazott tűzoltószekér-beállásának ívei; a várkapu előtt, alatt és után a falazat néhány eleme; a Vár utca 3., az egykori Fiatal Művészek Stúdiója épületébe vezető lépcsők oldalfalának teteje; a Vigyázótorony erkélyét tartó konzolok; a két telekre épült Havranek-ház elején-végén a kerékvető, s közepén a kapubejáró élvédője; az 1820 körül épült Vár utca 15. számú ház 63-as számot viselő kapujának kőkerete; az Aggpapok házának előudvarát elzáró három kapuzat (két gyalogkapu, egy nagykapu) lapos belépőkövei; a 23-25-27. szám alatti, historizáló stílusban készült épületek lábazata, kapukerete és cukorsüvegszerű kerékvetői; az általam vörös kőből faragott- nak mondott, holott tudom, vörös márvány gyámkőből Vetési-kővé nemesedett faragvány, amely a tölcséresen kiszélesedő Vár utca hirtelen beszűkülő pontján, a tér fejét tartó nyaknál áll, s mivel az első reneszánsz kori feliratos maradvány, különös becsű, s emiatt másolat; a Szent Imre tiszteletére szentelt piarista templom lábazata és a négy jón oszlopa között szerényen meghúzódó lépcsősor oldalpárkányainak teteje; a Gizella-kápolna ajtót közrefogó két,

16