Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

bene: szerettem őket. Tóth Kati sírkövéhez évente egyszer kijárok, ősz végi névnapja táján, remélem, saját mennyországában még emlékszik rám; a visszhangos nevű Szilágyi Erzsébetre, Kucira, az életében rettenetesen viselkedő, nagyhangú punk festőre, Szilágyi Lászlóra meghatottan gondolok, és irigykedve is, mert be tudták a maguk életét teljesíteni. így vagy úgy, angyalokká változtak. Vannak aztán olyanok, akikhez csupáncsak én kötődöm, nekik fogalmuk sem lehet rólam, amint nem kedvelhettek, nem is gyűlölhettek: a szobrász Csikász Imre ilyen, hozzá néhanapján kimegyek a dózsavárosi temetőbe, némelykor felkeresem a veszprémi várkapitányt, Verancsics Fausztuszt, ámbár őt egy adriai szigeten hántolták el, mégpedig egy reneszánsz templom kriptájában, szemben Sibenikkel. Azon a szigeten éltem volna, ha Isten vagy Allah vagy Jahve születésem pillanata előtt, mint akit megillet a döntés lehetősége, felajánlja számomra a választást, vagy a Murteren, máshol semmiképpen.

Mivel Gizella-díjassá vénültem, azaz a város megtisztelt azzal, hogy tudtomra adta, értékesnek gondolja mindazt, amit a helyi kultúráért teszek, azt sejtem, ha meghalok, saját halottjának fog tekinteni és sírhelyet biztosít számomra. Ez abból a szempontból feltétlenül jó, hogy nem jelent elvermelésem gondot a rokonaimnak, és abból is, hogy tízévenként nem kell borsos áron megváltani sírhelyemet. Azt azonban remélem, hogy nem a most használatos temetőbe dugnak, hanem a vörös templom mellé - abban bízom ugyanis, hogy azt a temetőt néhány évtizeden belül fölszámolják, és a helyén bankházak, nemzetközi étteremlánc vagy áruházlánc lerakata, avagy a fogyasztókat magába foglaló lakótelep fog állni. Közszolgálatba állítanak.

Isti, a vén ifjú, a lócára lovaglóülésben telepedett le, s maga elé helyezte a fenyődeszkára az agyonhordott cowboykalapot.

Valami rendezésről beszélt, mindenekelőtt Ottó figyelmét kívánta fenntartani, miközben nekem az járt az eszemben, hogy évek óta nem rendez semmit, mert korábban egyre-másra nem tudta befejezni a bemutatóra a felkészülést, a próbák során jó, ha a darabok feléig jutott el. S akkor elhangzott egy olyan rendezői utasítása, amely segítségével pontosan megértettem a szándékát: azt kérte attól az ostoba tyúk színésznőtől, hogy úgy fulladjon meg a jelenetben, mint Yvonne, Burgund hercegnője Gombrowicz darabjában, majd pedig úgy támadjon föl, mintTadeusz Kantor Halott osztályának egyik iskolása áll föl az iskolapadból. Azóta tudom, akarok egy olyan szöveget írni, amelyből Elias Canetti cinkosan hunyorít majd vissza, amelyből Joszif Brodszkij köszönt rám, illetve olyan csapóajtók nyílnak a mondatok között, ahol saját régebbi szövegeimből lehet hozzám átjönni, beköszönni.

Mondják, amikor öngyilkos szándékkal levetette magát a háztömb tetejéről, nem egyszerűen lezuhant s becsapódott az anyaföldbe, hanem jókora ragadozómadárként lassan lebegett egy félkört, mielőtt választott halálára rácsapott és megragadta azt. Mondják, talán, mert a teste pehelykönnyű volt. Mondják, miután az alkoholgőz könnyűvé változtatja az ember csontját, a felhők közé emeli. Mondják, elpárolgott belőle mindegyik nehezéke, ezért a magasból való alávetődés kezdeti pillanataiban bizony egyszeriben felfelé

12