Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Géczi János: Veszprém-esszé

arccal hol a tengernek, hol a szárazföldnek áll. A mennyei seregek vezetője után Szent Mihálynak elnevezett templom csúcsára keresztet erősítettek, an­nak nem kell magát sehová se tájolnia, sem más vidékre figyelnie. Nem állít egyebet a magasban, mint azt, hogy: van. A keresztény vidékeken minden városnak van egy (vagy több) főtemploma, ab­ban néhány vértanúi ereklye. A magasba felnyúló kereszt alatt Veszprémben, a Szent Mihály-bazilika főhajója alatt, az altemplomban időnként Gizella jobb alkarcsontja látható (ámbár többnyire az érseki palotában őrzik), de csodát - igaz, fél évtizede, ha a városban lelhető föl, nem régen hozták nagy tisztelet­tel Passauból, hogy ismét fontosnak ítélték a német-magyar kapcsolatokat — mostanáig még nem tett. Ezért, hogy Gizella nem nevezhető szentnek, csupán boldognak. De a mi városi boldogunk, eufemisztikusan szólva, szent. Irodalma pedig telve van expurgált könyvekkel. Szeretek ágyban ébredni. Volt valaha, hogy délszaki parkban ébredtem, víz­parti fövenyen, a Bodrog áradó partján, Bugacon a homokba vágott fagyos fu­tóárok alján, hűvös tengernél, lobogó falú sátorban, vagy szívek és fogadalmak által beszőtt, ámbár szálkás pádon kuporogva. Jó alvó voltam valaha, most se mondhatok mást, ebben legfeljebb az izgatottság akadályoz meg, vagy az izga­lom következményei. Amióta komputeren dolgozom, ágyban is használom, ma reggel például levelek megválaszolására és jegyzetek készítésére. Zöld szo­bámban a Windows kék felületére látok tehát, egyidejűleg a szoba előtti japá- ni kertből felágaskodó tiszafa koronájának nyesett aljára. Hallom a rigók füttyögését, Adél kutyám horkantásokkal tarkított ugatását és lomha mozgá­sát, és figyelhetem, az éjjel hullt eső csöppjeinek maradványai hogyan gördül­nek le a bambuszlevelekről. A természetszépe-gondok azonban önmagukban üres edényként viselked­nek. Átlátszóan üres edényekként, amelyek bármiféle folyadékot befogadva sa­ját formájukat adják számukra, mintegy, akár a közösséget létrehozó ideológia a párttagnak, annak felvételére kényszerítik őket. A Séd, jobb napjain, többnyire tavasz legvégén, azaz májusban, majd teljes nyáron át, nem a gyűjtött aranypénzeket ringatja a hullámain. A hullámok nem elég nagyok ahhoz, hogy fenntartsanak egy solidust vagy forintot. Ez is mutatja, errefelé milyen szegény népek laktak - a legszegényebbek pedig ép­penséggel a Séd partján, ahol sédkender nő a sédfűvel elegyítve, nem terem meg sem a gólyahír, sem a kecskerágó. Merthogy ezeknek a növényeknek nem csupán nevelgető meleg szükséges, de olyan sárga szín is, hogy kellő mérték­kel növekedhessenek, amelyek a hullámokon ringatott aranypénzekről verőd­nek rájuk, s hogy ezen a szegény patakparti vidéken ilyen villanások nincsenek, nem is fordulnak elő. A Séd egyébként hidegvizű patak, már amikor ömlik benne víz. Ha meg csak csörgedezik, és minden kanyarnál szüntelen megáll, hogy elfecsegje, a következő kanyarulathoz nem ér el, mert elpárolog a leve­gőbe, szétszivárog a talajba a vize, ellopja azt a szél, elissza a fűzfasor, akkor nemhogy hideg vízről, de vízről se szabad beszélni, mert semmi egyéb az a 8

Next

/
Thumbnails
Contents