Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Hadabas Ildikó versei
hátad mögött jön az Idő, nem vacakol, nem vígasztal, nem kínál kenyérrel-székkel, sem a szép lány nevetéssel, lajstromában számvetésed, nappalában ajtód zárja, éjjelében csillagot szór, varjak hada csipegeti kerti utad fényességét, száraz szemed sötétségét. Vacogsz szegény Öregember, ragaszkodnál..., de menned kell: harangszavad elkongatták, mindenedet szétosztották, menyecskéid széthessentek, csillagúton úgy nevettek, úgy nevettek, majd meghalnak, talán Tégedet akarnak, vagy a kezed meleg vérét, földi voltod hajdan létét. Kemény, szegény Öregember körbeseperték a házad, tükreidet letakarták, a testedet meghintették, minden ragyog, fényességes égi kútba belenézhetsz, kerek az ég alul-fölül, ne félj, nem leszel egyedül! Hallod? - a lányok kacagnak, Öregember! szégyenszemre csak nem maradsz magadnak? Kévekötők Az a nyár! igen, a bolondos, a benőtt gazú ciffra nyár, amelyben már rég elfeledték - mit elfeledték! el-te-met-ték! - a cickafarkak csiklandásában jajdult, szőlőízében fájdalomra érlelt, magyar földből sarjadzott féltését, amelyet Kemenessömj énben otthagyott a méh-zizegésű, 143
