Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Patak Márta novellái

lent, mert attól kezdve már nem tudott másra figyelni, csak a munkára. És csak egyszer, akkor reggel történt meg, hogy visszajött napközben. Igaz, az ő térde is attól kezdve hasogatott, valahányszor leült az íróasztala mögé. Nem mert vele orvoshoz menni, mert tudta, a térdpapucsos nő van a dologban: amíg nem talál megoldást a sorsára, addig az ő térde is fájni fog. Hosszasan elgondolkodott, napokon át törte a fejét még otthon is, hogy mit tegyen. Végigjárta a kerületi illetékeseket, beszélt a jegyzővel, szociális munkásokkal, a közegészségügyi szakemberrel, ám mind csak általánosságot tudott mondani, s ahogy az lenni szokott, küldték egyik helyről a másikra. Vé­gül az ügyvédnő megelégelte, és panaszt tett a kerületi polgármesternél, aki el­nézést kért, és ígéretet tett, hogy utasítani fogja a jegyzőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a fogyatékkal élő hajléktalan sorsának rendezése ügyében. Ekkor gondolta az ügyvédnő, vagy megtanul együtt élni vele, vagy odébbáll, mert ha ő nem veszi kézbe a nő sorsát, akkor itt senki nem fog intézkedni, ar­ra mérget vehet. No meg persze a térde is fájni fog. Az eset utáni napon egy órával korábban érkezett az irodába, gondolta, be­szél a nővel, megkérdezi, miben lehetne segítségére, de már csak hűlt helyét találta az árkádsarokban. Még aznap visszajött este is, de még nem volt ott a térdpapucsos nő, másfél órán keresztül várt az irodában, hátha közben megje­lenik, de hiába, csak nem jött, úgyhogy dolgavégezetlen hazament. Hetekkel utána külföldi vendégei voltak, éppen a belvárosban sétált velük vasárnap, amikor különös csődületre lettek figyelmesek a téren, amely felé tar­tottak: a kíváncsi járókelők tátott szájjal megálltak, s utat engedtek a különös szerzetnek, aki, mintha járomba fogta volna magát, a hóna alatt átvetett zsinó­ron húzta papundekli dobozokkal és nejlonzacskókkal megrakott kiskocsiját. Régi gyerekkocsiból szerelhették ki a négy, fehér küllős, műanyag kereket, amely sehogy sem illett a rozoga kis szekérhez. Aki hátulról nézte, csak annyit látott, hogy magától mozog a különös rakomány, hiszen nem látszott ki mö- güle a térdpapucsos nő, eltakarta az élére állított kartonlemez, melynek mind­két oldalán kézzel, fekete filctollal írt, kissé dülöngélő felirat hirdette, hogy ROCKant Produkció, utána legalább négy felkiáltójellel. Ahogy az ügyvédnőék is közelebb értek, felerősödött a morajlás a járóke­lők gyűrűjében, akik tisztes távolságból, hitetlenkedve nézték a mutatványt. A térdpapucsos nő megállt, leakasztotta magáról a zsineget, a nejlonzacskókra hajította, végigjártatta tekintetét az egybegyűlteken, aztán fura mozdulattal félkézre billent, és teli torokból kiáltotta:- Térdpapucsot vegyenek, térdpapucsot vegyenek! — s közben rázta, amennyire tudta, csonkolt lábain a térdpapucsát. Az ügyvédnő határozottan úgy érezte, most neki szólt ez a jelenet. 131

Next

/
Thumbnails
Contents