Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Sarusi Mihály: Nép és írás

venyelős bölcselethez? Pedig milyen igaz: amit e nép tud, annyit ér az egyetemes emberi bölcsesség. Magad kitalálhatsz bármit, ám ha nem teszed közkincsé, nem válik mindannyiunkévá...

Akár így, akár úgy, egy biztos: a magyar írás végenincs kincsestára, mélységesen mély, feneketlen kútja a tájnyelv, a magyar tájnyelvek összessége, amely ráadásul a régi magyar nyelv titkaiból is sokat megőrzött. A tájnyelv, mely beborítja az egész magyar atlaszt - a (várvidéki) Lajtától a (moldovai) Szerétig, (nyitrai) Zobor szent hegyétől (bácskai) Zomborig, (szerémi) Maradékig. Érdemes belémerülni, hozzá fordulni, belőle meríteni... Aki egyszer belekóstol, nem szabadul tőle. Megérdemelné, hogy életben tartsuk! író számára: a folyamatos és erősödő forrásszennyezés ellenére a legtisztább forrás. A népélet és a népnyelv - ma is. (Persze nem a ’bazmeg-míveltség’, amely felejtendő, illetve a ’posztmodern’ semmit mondásnak s nagyot mondásnak fönntartható ócskaság. Szereplő jellemzésére persze alkalmas...) Kimeríthetetlen kifejezőeszköz- és mese-tár, ötletadó, tejjel-vérrel, mézzel-epével teli, soha ki nem ürülő csudaedény varázsfindzsa.

Ha nem mi, a következő nemzedékek valamelyike visszatalálhat hozzá. Csak ne legyen késő.

...Azért talán joggal érzem úgy, hogy szülővárosomban, Csabán is elég mélyre hatoltam, s készül arról a balatoni kisvilágról is könyvem, amellyel lassan negyven éve ismerkedem (majdnem évtizede ottani lakosként). Hogy - Túl-a-Dunán - milyen mélyre sikerül hatolnom, elválik. Tény s való viszont, hogy itt, (máshonnan szalajtottként) a Balaton mellyékén is a bennszülöttekkel azonosulok, nem a gyarmatosítóként viselkedő, a helyi nyelvjárást lesöprő, a tájnyelvet nevetségesnek és fölöslegesnek tekintő gyüttmönte,kkel. Bátorítom, ha kell, körömszakadtig védem a helyieket, amikor például sédnek hívják azt, amit a vendégből lett hangadó helybéli értelmiség is pataknak mond, akik honnan tudnák, hogy az egész tájon séd a nevezete a vízfolyásnak, s nem csak a Veszprémi séd séd, hanem a többi, így a mi Berényi sédünk is. Hogy valaha a fél ország sédnek ismerte a sédet... Mert rád szólnak: nem séd, patak!

Azaz: mégsem a szülőhely számít, még csak nem is az anyanyelvjárás? Végső soron valóban: az a szellem, amely azzá tesz bennünket, amik vagyunk. Ahogy Sütő András mondotta volt: „nem fölfele: lefelé török, Uram”. S minél mélyebbre hajolsz, annál magasabbra jutsz?

A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon 2009 áprilisában megrendezett Kárpát-medencei tájnyelvi vetélkedőn és szakmai tanácskozáson elhangzott előadás teljes szövege. (A vetélkedőn igen jól szerepeltek a dunántúliak első helyen végzett - a kárpátaljai Salánk község Mikes Kelemen Középiskolájával holtversenyben - a Csornai Általános és Művészeti Iskola csapata, s harmadik lett a szombathelyi Premontrei Szent Norbert Gimnázium.)

105