Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Száraz Miklós György: Duna

világot, az eltűnt Nemesi Köztársaság periférikus ügy, mely a történelmi sérelmet szenvedett nemzet provinciális mitológiájának legfontosabb alkotóelemévé lesz.

Ki töró'dik velünk, kérdezi a kétségbeesett polák. Válaszol is önnön kérdésére: senki. Pedig 1683-ban megmentettük Bécset! Ha nincs Sobiesky és a lengyel felmentő sereg, vége a császárvárosnak.

A történelmi sérelmet szenvedett nemzet provinciális mitológiája.

Fájdalmasan pontos meghatározásnak tűnik. Velünk itt a Duna-tájon olyan sokszor kiszúrtak, hogy úgy tűnik, nem maradt semmink, csak a dicső múlt. „Megmentettük Bécset, és ki törődik velünk?!” Hogy oda ne rohanjak, csóválom meg a fejemet. A két kezemen sem tudom megszámolni, hogy mi, magyarok, hányszor mentettük meg Bécset. Két-háromszáz éven át folyton-folyvást Bécset mentettük. Meg Európát. Európa védőpajzsa voltunk. Nagy Lajos, Zsigmond, Hunyadik, Zrínyik, Szigetvár, Kőszeg, Eger, az Esztergomnál hősi halált halt Balassi. És a sok tíz- és százezer névtelen magyar hős. És a még több nem hős, akik csak egyszerűen meghaltak, a fűbe haraptak. Sorolhatnám napestig. Sorolhatnám, de minek. Hiszen itt mindenki védőpajzs volt. Itt mindenki Európát mentette. Albánok, bolgárok, görögök, szerbek, horvátok, románok, lengyelek, oroszok, velenceiek.

Itt Közép-Európában mindannyian úgy érezzük, hogy nekünk jobban kijutott.

Grendel Lajos írja remek Duna-tanulmányában, mely a „Közép-Európa és kísértetei” félrevezető címen jelent meg 1996-ban: „Lehet, hogy nyugatról mindez barbár, infantilis kis népek eszelős marakodásának tűnik, vagy a jobbik esetben vásott kölykök csintalankodásának. A feminin lelkületű őshonos középeurópai polgár viszont nem győz csodálkozni, hogy mennyire nem értik őt meg. Hát persze, hogy nem értik. De csak úgy, ahogy ő sem igazán a nyugatot, mert nem utazhatott szabadon, mert még a legintimebb érzéseit is államosították, s most azt hiszi, hogy az ő hazája a világ közepe. Pedig tényleg az.”

Marsigli 1726-ban megjelent grandiózus Duna-monográfiája olasz, osztrák, német, magyar, szlovák, erdélyi szász, horvát, sőt holland, francia és angol tudósok, papok, ismeretlen „helytörténészek” és nyomdászok közös munkájának köszönhetően valósulhatott meg. Az itáliai polihisztor hatalmas művében mintha a sodalitas, a Dunai Tudós Társaság humanista eszménye valósulna meg. Vaskos köteteit lapozva olyan érzésünk támad, mintha a hatalmas mű Mátyás és a Jagellók humanista Éurópájában született volna, mely még őrizte a latinos kultúrájában egységes Európa hagyományait. Azét az Európáét, melyben a horvát-magyar Janus Pannonius, a lengyel Kopernikusz vagy a königsbergi születésű Johann Müller (Királyhegyi János, azaz Giovanni Molitor Regio, alias Regiomontanus) is élt, s melyben az anyanyelv nem volt fegyver, nem magasodott falként a különböző népek tudósai közé. Amikor a Duna-táj még nem Közép-Európa, hanem egyszerűen Európa volt. Történetesen Európa közepe.-VÉGE94