Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Bokányi Péter: Egy "véghangulatos" vers: az Esti kérdés

máz7 - egyre kételkedőbb lett. Nem a nagy I-vel írt igazság meglétében kételkedett, hanem abban, hogy érvényesülni fog. Abban kételkedett egyre inkább, hogy a nagy örök eszmények, melyek valahol fölöttünk lebegnek, valaha is elérhetők lesznek. Babits a 30-as évek elejétől kezdve lassan kételkedővé vált. Babits megmaradt metafizikusnak, de szomorú és keserű metafizikussá vált. Vagyis nem vált ironikussá Kenyeres Zoltán szerint - amennyiben az „ironikusnak” a Rorty által definiált tartalmát tekintjük. Rorty az ironikust a metafizikussal való oppozícióban értelmezi. Metafizikus az, aki meg van győződve arról, hogy van valami, ami az idő és a történelem „fölött” áll. Isten, Örök Igazság, Lényeg. Ironikus az, aki azt mondja, hogy minden az idő és történelem „alatt” megy végbe, az idő és a történelem fölött nincs semmi. A történelem pedig apró, kis események esetlegesen egymásra halmozódó, egymásra következő tömkelegé. A metafizikus azt mondja: törvényszerű. Az ironikus azt mondja: esetleges. A metafizikus szerint a dolgoknak végső, teleologikus rend szab irányt. Az ironikus előre nem látható, véletlennek mutatkozó történésekről beszél, melyeknek legfeljebb utólag adhatunk magyarázatot. A metafizikus alapállapota a hit és meggyőződés, az ironikusé a kételkedés. Ebben az értelemben Babits valóban nem lett ironikussá (szemben például Kosztolányival, akinek némely művében igenis értelmezhető a fogalom), s ez a gondolatsor az Esti kérdés esetében is értelmezhetetlen.

Szörényi László Arany Visszatekintésének értelmezésében egy más iróniafölfogást (Solger) említ: „Az irónia... egyrészt áthatja a tragikumot, másrészt lehetővé teszi létrejöttét, mert feltárja az emberi dolgok hiábavalóságát.”8 Az Esti kérdés esetében - ha igaz a feltételezésünk, s valóban értelmezhető a vers az ironikus verszárlat, a „véghangulat” révén - erről lehet szó: az öröknek hitt emberi dolgok időbe vetettségéről, illetve a kérdés, a kérdezés patetikus kötelezettségéről, s a végső, nagy kérdésekre való rákérdezés vélt hiábavalóságáról. Az Esti kérdés — ebben az értelemben - a porból, a végesből, a végtelenbe kérdező ember iróniájának s öniróniájának verse. 1

1 HORVÁTH lános, Babits Mihály - Babits Mihály száz esztendeje, szerk PÓK Lajos, Bp, 1983., 51-74.

2 RÁBA György, Babits Mihály, Bp., 1983., 63.

3 Uo.

4 Idézi RÁBA György, uo.

5 NEMES NAGY Ágnes, Mire való? - NNÁ A magasság vágya. Összegyűjtött esszék II, Bp, 1992, 30.

6 Uo.

7 KENYERES Zoltán, Babits és a metafizikus hagyomány - K. Z, Korok pályák művek Bp, 2004.

8 SZÖRÉNYI László, A humoros elégia - Az el nem ért bizonyosság. Elemzések Arany lírájának első szakaszából, szerk NÉMETH G. Béla, Bp, 1972.

48