Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - A herényi asztrofizikai laboratórium (Tárcza)
A harmadik földszinti helyiség vegykonyha. Ennek egyik falát szinte Ha- uszmann tanár által terezett khemiai tűzhely foglalja el, két olvasztóke- menczével és homokfürdővel. Középen khemiai kísérletek számára minden kényelemmel berendezett asztal áll s egy márványlap a khemiai analízis számára szükségelt finom mérlegnek elhelyezésére. A vegykonyhából balra két helyiség nyilik, egy lakó szoba s egy optikai czé- lokra s fényképészeti setétkamrának szánt fekete falu ablaktalan szobácska. A kijárat a földszinti 3 helyiségből a toronyba vezet, mely egyúttal lépcsőház is, az első emeleti három helyiség elseje iró- és rajzoló-szoba, mellette lakó szobával. Az épület déli felét pedig a műszereket magában foglaló terület foglalja el. A terem közepén hosszú experimentáló asztal van mely minden kényelemmel úgy van felszerelve, hogy e nemben páratlan. Fel van szerelve 4 gázcsappal, hidrogén és oxigén-csapokkal külön vezetéssel az elhasznált folyadékok kiöntésére s kerék rendszerrel, melynek segélyével 2 má- sodpercz alatt a terem 6 ablakja elsötithető. Ez asztalban van egy szilárd oszlop, melyen a finom mérésekre szánt boussolok helyeztetnek el a kísérletek alkalmával. Az egyik falon üvegszekrényben a régi fizikai kabinetben készült, több mint kétszáz darab kisebb-na- gyobb fizikai műszer van elhelyezve. Ugyanezen terem központja az épület minden helyiségébe elágazó táviró, telefon és villanyos csengetyü hálózatnak. Ezen állomás összeköttetésbe táviró és telefon által a szombathelyi állami távirdahivatallal, a főgymnáziummal és dr. Kunc főgymn. igazgató magánlakásával. A főállomás jelenleg még a régi fizikai kabinetben van. A teremből délnek nyíló erkélyre jutunk, mely heliostat alkalmazására szolgál a nap sugarainak állandó egy irányban tartására. Az obszervatórium tornyába visszatérve, a lépcsőzet fel a forgatható kupolába vezet, hol a fömüszer van elhelyezve. A forgatható dob alakú kupolát dr. Konkoly úr ógyallai csillagdája motívumainak szemmeltartásával Gothárd Jenő tervezte s tőle ered az épület belső berendezésének összes tervezete is. A kupolán két félretolható oldalablak és czélszerünek bizonyult kerékszerrel eltolható tetőzeti ajtó van, ezen rész az egész kupolával körülfordulván, szabad kilátást nyújt az ég minden irányába. A fümüszer egy 10 egy negyed hüv. átmérőjű, Browning által, Londonban készített Newton-féle tükörtávcső, paralaktis monitorzással, körökkel és kitűnő óraművel. Az equatorealt Konkoly Miklós úr a legnagyobb pontossággal j us ti r ózta. 25 Kémiai laboratórium a Gothard kastélyban