Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 5. szám - Arany János: Honnan és hova?

Fűben-fában újra éled, Osszetársul, meg elszéled Mindörökké, szakadatlan; Hanem e feltámadást A szellem nem éri meg;

Ez üres hang, nincs sehol,

Puszta réme ferde agynak, Milyet századok ránk hagynak - S csak zavarja a tudást.

Oh, ti, akik jobb felemnek Már e földön mély sírt ástok: Oly bizonyos hát tudástok, Hogy helye sincs védelemnek? Nem mond ellen az a szellem; Mely kutat, hogy támaszt leljen Megtagadni önmagát?

S nem rettegné, ha meglelte — Mit tudása így teremte - Azt az örök éjszakát?...

Ah, jobb volna kissé várni, Nehogy úgy találjon járni Az a híres tudomány,

Mint ama gyors fénnyel jára, Mit csillagnak vélt a golyhó,

O azt mondá: csak gyűlt pára:

S ím, ma áll, hogy égi bolygó - Mi lehet még ezután?

Ami annyi szívbe oltva Élt világ kezdete olta;

Mit remélt a hindu, párz;

Amért lángolt annyi oltár, Zengett Szíonon a zsoltár:

Hogy nem addig tart az élet Míg alant a testbe' jársz;

Hanem egykor újraéled,

S költözzék bár fűbe, fába Vagy keresztül állaton:

Lesz idő, hogy visszatérhet Régi nemes alakjába, Megtisztúlva, szabadon;

Vagy a "boldogok szigetjén", Mint hivé a boldog hellén,

Vagy az üdvezűltek helyén, Mint reméli keresztyén,