Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme

Nem kockáztatom meg, hogy a szerző mondandójának akár egyetlen eleme is saját interpretációm áldozatául essen, ezért - egy hosszabb idézet erejéig - neki adom át a szót:

„Az életvilág az Átélés közösségi gyakorlatban szerveződő fejleménye. Az ’átélés’ maga sem csupán egyéni bensőség gyanánt értendő társadalmi összefüggésben - bár az egyéni bensőség éppúgy alapját képezi ennek, mint a személy egysége, integritása -, hanem ezen túlmenőleg a világban való személyes részvétel módjaként. Egy megrázó, vagy az életutat tartósan befolyásoló nagy élmény, ahogyan az ember a munkájának, szerelmének, hobbijának, a politikának stb. él, ahogyan feléli a javakat és kiéli magát, ahogy esetleg csak sodródik átéléseiben - ezek az Átélésnek, mint a világban való személyes részvételnek a formái.

Az Átélés formái nem alakulhatnának ki a közösségben való tevékeny, tár- gyias részvétel nélkül. (Az alábbiakban nyomatékosan megkülönböztetjük a pszichológiai vonatkozási rendszerben tanulmányozható személyes, egyéni átélést - ami a viselkedés —, teljesítmény- és szociális adaptációs aspektust ’kiegészítő’ élményaspektusban vizsgálható - a peratológiai értelemben vett Átéléstől, amelyik a szubjektum világra tárulásaként képez külön szférát az életvilág, a társadalmi rendszer és a Lét ’mellett’, ill. ezekkel összefüggésben, köznapi módon pedig minden egyes Alany eleven világi arculataként jelenik meg.) Ebben a vonatkozásban az Átélés meghatározott életformákban, az életvilág alakzataiban rögzül, és racionális vagy legalábbis racionalizálható kimenetbe torkollik. Bár ily módon az Átélés racionalizálás-komplexusokra - mint tudomány, technika, szociáltechnológiák, jog, morál, művészet - fut ki, tulajdon valója szerint sokkal inkább érzelmi, érzületi, rokon-, hason- és ellenszenvekkel telített, mint racionális. Személyességében közösségi, s amennyiben személyes, inkább még csak tudomásra-jutás, -vétel és - adás, mint gondolatilag felszántott, fogalmilag felparcellázott tudat, és meghatározott hír közlése. Dinamikáját nemcsak a világra, a külvilági tárgyakra irányuló inten- cionalitás jellemzi, hanem éppúgy, sőt sokkal inkább az immerzió: elmerülés önmagában, belemeríilés önmagába, témáinak, egységeinek utalása egymásra, átmenete, egymásba.

Az ’átélés’ megkülönböztetése a társadalom rendszerétől és az életvilágtól tapasztalatilag is kényszerítőén adódik, habár esetről-esetre más-más néven, amelyek többnyire különböznek a mostani elméleti megközelítésben használt elnevezéstől. Kunszabó Ferenc pl. így ír Sárpilis ’harmadik életéről’, amelyet a helyi nyilvános és hivatalos ’második élettől’, és a külső világgal való kapcsolat ’első életétől’ különít el: ’S a harmadik élet, a kívülről alig-alig látható, alig- alig fogható belső történések világa, amit most autonóm életnek neveznék, a szó nem egészen szokványos értelmében: az esti csend, az ünnepek zajának visszhangja a kapun belül, barátságok és ellenszenvek, apró szokások társaságban, utcán, az értő megjegyzések és nagy hallgatások témái, szóval étkezésnél, munkában, mindaz, minek segítségével az ember az adott világot magának feldolgozza, érthetővé teszi, minek segítségével az életet elviselhetővé, többé- kevésbé élvezhetővé alakítja’ (.. .)”4tl

24