Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme

ségek művelője nincs belül azon a szellemi kultúrán, amelyet ez a hol gyötrő, hol gyönyörű felelősségtudat működtet, éppúgy félpolgár, mint az a költő, író, művész, tudós, filozófus, aki vagy egzisztenciális függésben él a tőketulajdonostól, vagy szellemi remeteként őrzi féltett autonómiáját!

Visszakanyarodva a magyar valósághoz, megkockáztathatom a kijelentést: nálunk nemcsak a Kádár-kori ’fejlődés’ sikeredett félpolgárira, hanem modern kori történelmünk csaknem egészét az e szóval érzékeltethető fogyatékosság jellemzi. Gazdaság- és társadalomtörténet-írásunk pozitívabban ítéli meg a magyar polgárosulás folyamatát, de éppen az e diszciplínákban használatos érvrendszer problematikussága bátorít arra, hogy az irodalomtörténetet hívjam segítségül kijelentésem igazolására. (A saját tanulmányaimból levonható következtetéseken túl egy Polgárosodás és irodalom címen, 2002-ben tartott konferencia eredményeire támaszkodom.)

II. Polgárosodás és irodalom

Azok között az okok között, amelyek a magyarországi kapitalizálódás és polgárosulás késlekedéseit és megtorpanásait magyarázzák, irodalmunk elsősorban nem a hatalmi viszonyokból s a társadalmi feltételek hiányából adódó nehézségeket, hanem a mentalitástörténetben, illetőleg az érzelmi és erkölcsi kultúrában kimutatható fékező erőt hangsúlyozza. Már a 17. század magyar peregrinusainál (Tótfalusi Kis Miklós, Bethlen Pál, Teleki Pál, Szepsi Csombor Márton, Bethlen Mihály, ifjú Pápai Páriz Ferenc, Vitnyédi István) szembetűnő a kapitalizmus erkölcsi szempontú kritikája, jóllehet memoárjaiknak, leveleiknek, úti beszámolóiknak nem az erdélyi- magyarországi viszonyok igazolása, hanem éppen a virágzó Nyugat dicsérete, s a fejlettebb ipar és kereskedelem propagandája lenne a célja. Tisztában vannak azzal, hogy „a munkaerkölcs, a feudális munkaszervezés, a robot, a rablógazdálkodás, a féktelen kizsákmányolás, s az általuk megkövesített munkamorál is súlyos fékező- je a munkához más hozzállást kívánó, fejlettebb, szervezettebb, hatékonyabb és jövedelmezőbb, polgári típusú munkavégzésnek” (Jankovics József: Polgárosodás és peregrináció; Polgárosodás és irodalom, Kölcsey Füzetek III., Bp., 2003. 13.) de a „két világ, két mentalitás találkozásakor nem (is) rejtik véka alá az új, számukra szokatlan és kegyetlen, embertelen vadkapitalista eszmék és létforma feletti értékítéletüket.”*'

A 18-19. század magyar irodalmában találkozunk ugyan a nemesi polgárosulás néhány ideáltipikus modelljével (Bessenyei A filozófusában, Fáy András novelláiban és A Bélteky házban, Kemény Zsigmond Férj és nő című művében, valamint Jókai néhány regényében: az Egy magyar nábobhan, a Kárpáthy Zoltánban, az Új földesúriban, a Fekete gyémántokban, A jövő század regényében, s a plebejus-polgári öntudat irodalmi jelentkezése is felszínre hozza az anyagi javak felértékelésének, eszmei értékrendbe sorolásának igényét — pl. Fazekas Lúdas Matyóiban, Táncsics Pazardijában, vagy Petőfi néhány szociális igazságért perelő verésben), azonban a polgári szemléletet tükröző, illetőleg annak hiányát kritikusan szemlélő művek száma elenyésző ahhoz az irodalmi ter7