Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme

kényszerített az egész gazdaságot és társadalmat átfogó munkaszervezetbe. Cserébe viszont mindenkinek megadta a biztonságot nyújtó ’szocialista dolgozó’ státust. Tudomásul vette, sőt sugallta, hogy elégséges, ha a szocializmus emberének öntudata, önbecsülése ehhez a besoroláshoz: a ’dolgozói’ léthez és jelenléthez kapcsolódik. A polgáriét ennél többet követel. A polgár számára az öntudat, az önérzet, az önbecsülés forrása a teljesítmény, a másokért is viselt felelősség és áldozat, az egész közösséget egyben tartó morális és jogi normák ilyenként való követése. Polgárnak lenni nehezebb, mint a szocializmus dolgozójának lenni, mert nem besoroláson, hanem teljesítményen múlik (ami némileg érthetővé teszi egyes társadalmi csoportok ellenállását és szocializmusnosztalgiáit.) De polgár nélkül, a polgárlétben megtestesülő többleterőfeszítés nélkül nincs polgári társadalom.”' Mi lehet az oka a ’létező szocializmus’ és a polgári hagyomány közötti viszony eltérő megítélésének? Mi indokolhatta a Kádár-kori ’félpolgár’ iránti bizalmat 1995-ben, s miért kellett élesen elhatárolni a ’szocialista dolgozó’ mindenkire kiterjedő státusát a ’polgáriét’ követelményeitől 2001-ben?

Teliér Gyula ’polgár’-fogalma mentalitástörténeti, eszmetörténeti, szociológiai és társadalomelméleti szempontokhoz igazodik, de - miként utaltunk rá - rendeltetését és használati értékét tekintve egy politikai program filozófiai alapvetéseként értelmezhető. Az egykori SZDSZ-es politikus (1990-1994) figyelme akkor fordul a magyar polgárosulás problémái felé (1995), amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a népi-nemzeti koalíció súlyos vereségét nem pusztán az átalakulással járó gazdasági és szociális feszültségek kiéleződése magyarázza, hanem a magyar társadalom helyzettudatának manipuláltsága, önmagáról alkotott képének hamissága, a rendszerváltozás okait és lehetőségeit világosan felvázoló történelmi analízis hiánya is. A szocialisták kormányra kerülése egyszerre figyelmeztetett arra, hogy a nemzeti - keresztény - konzervatív ideológiának nincs politikailag értékelhető mozgósító hatása, s hogy a Kádár-korszak iránti nosztalgiák nemcsak egy választási kampányban aknázhatók ki, de a puha diktatúra idején eltorzult társadalom- szerkezet bebetonozását is legitimálhatják. A rendszerváltozás történelmi terében olyan vákuum keletkezik tehát, amelyet egy új politikai filozófiára támaszkodó új erő tölthet csak ki, s ezt a lehetőséget ismeri fel a ’polgári’ kormányzásra készülő, a maga liberalizmusát az SZDSZ-étől immár radikálisan megkülönböztető Fidesz. 1998-as választási győzelme nem következhetett volna be, ha nem szánja el magát a konzervatív irányváltásra, s ha ehhez a pályamódosításhoz nem áll rendelkezésére az a politikai filozófia, amely Vass Csaba, Bogár László és Teliér Gyula műhelyeiben „készült el.” Ennek a filozófiának a kulcsfogalma lesz a ’polgár’, s amikor a szó megjelenik majd a párt megnevezésében is, hogy azután az Orbán-kormány epitheton ornansává váljék, már olyan diskurzus-térbe kerül, amelynek akusztikáját az 1995-től publikált Teliér-tanulmányok alakították ki. Kétségtelen, hogy a ’polgári’ - ha nem jelenti is az éles konfrontálódás szándékát az első kormányzati ciklus koalíciójával - a nemzeti ideológiáénál liberálisabb értékirányultságra utal, de döntően a kozmopolita és internacionalista eszmegyökerekhez kötődő balliberális politikától való markáns elhatárolódást fejez ki. Miután ez a bal4