Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme
KULIN FERENC A 'polgárosulás' értelme I. POLGÁR ÉS FÉLPOLGÁR A rendszerváltozás okairól, mozgatórugóiról és politikai eseménytörténetéről szóló irodalomban ha nem is a legátfogóbb, mindenesetre a legmélyebbre hatoló vizsgálódás eredményeit tartalmazza Teliér Gyula könyve.1 Különös értékének titka a szerző személyében rejlik. Nemcsak azért, mert Teliér Gyula az SZDSZ egyik alapítójaként és országgyűlési képviselőjeként kezdeményező és programalkotó szereplője volt a történelmi fordulatnak, hanem mert azt a literátor érzékenységével, s a társadalomtudós felkészültségével és kíváncsiságával követte nyomon. A mű egészéről lényegesen több mondandóm volna, mint amit e konferencia keretében kifejthetek. Nem méltatásnak, nem recenziónak szánom tehát alábbi fejtegetéseimet, hanem egy olyan diskurzus részének, amelynek műhelykísérlet jellege legalább olyan fontos, mint konkrét tárgya. Az a körülmény tudniillik, hogy ezt a konferenciát Pediő Bertalan szervezte, számomra nem pusztán az alkalom presztízs-értékét jelzi, sokkal inkább rendkívüli tétjére figyelmeztet. Nem kevesebbről van szó ugyanis, mint arról a lehetőségről, hogy közvetítő feladatot vállalhatunk egy koherens bölcseleti kultúra formálásában, azaz a különböző diszciplínák nyelvén megfogalmazott intellektuális tapasztalatok: a (teliéri) politikatudományi és a (pethői) filozófiai (peratológiai, posztmodernológiai) kordiagnózisokból kirajzolódó egységes Lét-lát-lelet felmutatásában. S miután itt a magyar nyelvű bölcselet teherbíró-képessége is próbára tétetik, nem tagadom: a globális folyamatok magyar látószöge és az annak révén szerezhető tudás magyar nyelven történő elmondhatósága legalább annyira izgat, mint a két kutató elemzéseinek általánosítható tanulsága. Polgárosodás, polgárság, polgár, illetőleg A történelem főutcáján címek alatt találhatók Teliér Gyula könyvének azon fejezetei, amelyekhez néhány észrevételt kívánok fűzni, s amelynek főbb téziseit majd Pethő Bertalan társadalomelméleti fogalom-rendszerében is értelmezni próbálom. Teliér Gyula polgár-fogalmának a két fejezetben olvasható definíciós kísérletei nemcsak ellentmondásai miatt, hanem következetes állításaival is vitára késztetnek. Egyik fontos megállapítása így hangzik: „A szocializmusban létrejött, az igazi polgári lét felé induló félpolgárság jelenléte (...) létező valóság, melyet a Kádár-rendszer egyértelműen pozitív örökségeként kell számon tartanunk. Vele az immár százötven éves polgári folytonosság nem egyszerűen helyreáll - vagy ha igen, helyreállásról csak mentális dimenziókban beszélhetünk -, hanem a közös forrásokból, a modern kor termelési, szolgáltatási, forgalmi, társadalomszervezési, kulturális és morális igényeiből (mindezeknek a szocializmus által közvetített s egyre kevésbé torzított változataiból) újraszületik.”2 Nem tagadom, a rendszerváltozást megelőző és követő egy-két esztendőben magam is így gondolkoztam1, s tudom, ez a felfogás táplálta az ún. népi1
