Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Gál József: "Én vagyok az utolsó fazekas"
mutatkozhattam be, nagy örömömre éppen Borsos Miklós érmei után. Aztán a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenó' Képtár látta vendégül a tárlatomat. A LEGFONTOSABBAK- Igaz, hogy még nem az „igazi” stílusomat képviseli a Háry-borospince cégér, de innen indultam. A legelső - erről szóltam - a hatodéves koromban készített Kakas volt. Későbbi munkáimból nehéz egyet vagy néhányat kiemelni. Lehet, hogy holnap másokat tartanék fontosnak. Ha mindenáron meg kell neveznem néhányat, akkor a következőket említem: Harkányfürdő, Zalaegerszegen az uszoda, a koronaőrző, Szent Rókus. Canberrában a Népművészet című dombormű. Ezek már minden részletükben képviselik törekvéseimet. Legkiérleltebb formájában a százhalombattai díszkút jeleníti meg mindazt, amit szerettem volna, szeretnék megvalósítani. A MŰVEK SORA- 70-nél több köztéri alkotás, szépséges korsók és számos plasztika, dombormű - talán megszámolni sem lehet — került ki a kezed alól. Mi lesz velük?- A köztereken, középületekben elhelyezett alkotások sorsa sem biztos, szinte sohasem. Nekem eddig talán szerencsém volt. A zalaegerszegi kórház bővítse miatt le kellett bontani a falat eredeti helyéről. Az új helyén - a kórház egy másik épületének bejárati részén — hatásosabb lett. A hévízi Carbona Gyógyszállóból a város sétálóutcájába került a dombormű. Itt jól mutat és többen is látják, mint a szállóban. Harkányt a bővítés miatt lebontották, egyelőre becsomagolva várja az új helyét. A nem köztériek? A város képviselőtestületének határozata szerint a Göcseji Múzeum építészetileg szép pincéjének átalakítása után itt rendezik meg állandó kiállításomat. Jó helyen, a város központjában van ez az épület. Úgy látom, nekem szülővárosomban könnyebben megoldódik munkáimnak az elhelyezése, mintha a fővárosban élnék. Meg szerencsénk is, hogy kultúratámogatók a város vezetői. Az volt Kustos Lajos városi tanácselnök, s az dr. Gyimesi Endre polgármester is.-János! Ki vagy te?- Ki vagyok? Fazekas, keramikus, szobrász? Legyek csak mester, kézműves! Én vagyok az utolsó fazekas.- És mi a feladata az utolsó fazekasnak?- Szeretném az ősi formák tisztaságát, értékrendjét átmenteni e zaklatott, elgépiesedett világba. Tudom, nem kis feladat, mert a lényegüket és nem a külsőségüket kell másolni. Felmenőim munkáihoz szeretném hozzá tenni a 45