Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Gál József: "Én vagyok az utolsó fazekas"
hogy szeretettel nyugtázza a látottakat. A megnyitón ott volt a város és a megye minden hivatalos embere, meg ahogy mondani szokták, mindenki, aki számított. A ceremónia után megköszönte a jól megrendezett kiállítást, aztán elmondta, hogy járt Németh János műhelyében, ahol most valami új, egyedi, érdekes dolog születik. Aztán fölemelte poharát s azt mondta: ha megengeded ezután kollégának szólítalak. Szervusz! Megállt a lélegzetem, azt sem tudtam, mit mondjak, hogy szólítsam meg egykori mesteremet. Láttam, hogy nemcsak engem, másokat is meglepett, hogy így szobrásszá avatott. Ekkortól kezdve tekintettek másként munkáimra és énrám is. Ettől a perctől kezdve éreztem, hogy a „művész úr” megszólítás megbecsüléssel, tisztelettel töltődik meg. Ma is sokan - ismerősök, főként ismeretlenek, fiatalok - művész úrnak szólítanak. Nem mondhatom mindenkinek, hogy szólítson csak Jancsinak, Jánosnak, hiszen közülük való vagyok, nem vagyok különb náluk. MIT IELENT NEKED?- Olyannyira közülük való vagy, hogy a főiskola hat esztendejét leszámítva egész életedet itt töltötted.- Nekem „ez a város születésem helye”, hogy Petőfivel folytassam. Az otthonomat, gyökereimet „messze ringó gyerekkorom világá”-t jelenti csakúgy, mint felnőtt koromét. Ide körnek első élményeim. Itt tanultam meg járni, beszélni. Itt kezdtem rácsodálkozni a világra. Itt éreztem meg a műhely melegét, az agyag semmi mással össze nem hasonlítható szagát, tapintatát. Ez az én alapom, erre építkezem. Talán mondhatom, hogy Zalaegerszeget én is építem, hiszen köztéri munkáim nagy része itt és Zala megyében van. Sohasem tudtam elszakadni Göcsejtől, a zalai dombságtól. Én nem vagyok világfi, én hazafi vagyok.- Mit jelent neked a magyarságod?- Úgy gondolom, magyarságomat legjobban munkáim képviselik. Ezek — bízom benne - egyértelműen megmutatják, mi mellett tettem le voksomat. Magyarságomat szüleimtől, az itt élő fazekasoktól, pásztorfaragóktól tanultam, akik ebben tájban hoztak létre egy csodálatos népművészetet. Az ő hagyatékukat próbálom fölhasználni. Talán mások is érzik, hogy ennek a hagyománynak folytatója vagyok. Én belülről próbálom viselni a trikolórt.- Munkásságodban jelentős helyet foglalnak el a liturgikus tárgyú alkotások: korpuszok, kreresztutak, szentek sora: Ferenc, György, Mihály, Orbán, Rókus, Péter, Sarlós Boldogasszony. A mit jelent neked kérdéssorom most azzal folytatódik: mit jelent a vallás?- Úgy tudom, Szent Ágostontól származik a mondás: a gyerekek első képes könyve a szülők élete. Az én szüleim hívő emberek voltak, így neveltek. Alsós gimnazistaként együtt ment az osztály a vasárnapi misékre. Ebből az időből 41