Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Szepesi Attila versei
Ot rézkarc ORPHEUSZ Eltévedt, fel-alá bóklászik az éjszaka mélyén Hold-ivü lantja törött, húrja a sárba fityeg. Mégis, lába elé kushad le a tigris, a medve. Erdő, bérei patak, hegy-völgy néki zenél. ÁRNYÉK Szekrény roppan, árnyék térül az éji szobába. Pormacskát tovafú, csorba bokályt lesodor. Pördül a padlón, póklábakkal ropja a táncot, álomi vendégem, nagyszemü kósza üdére. FARSANG Hajnaltól fel-alá masíroznak a térés agórán. Harsog trombita és buffog a, buffog a dob. Vadtulok, ordas, birka, kopó és vasfogu medve falkában s konokul menti a, menti a hont. EGY KÓRÓRA Hintáztat bodobáncsot, a köntöse zúzmara-csillám. Almában zene szól, képzeli: sanda kölyök. Árok partján mágust játszik, görbe lovacskát. Hintáztatja kicsit, majd tovaűzi a szél. ÓCSKÁS Mennyi kacat, bőrdob, vasaló, falióra, bokály és rézpatron, reszelő, csontnyelü villa, mozsár. Köztük trónol a bús banya, festve az ajka lilára. Minden lomjai közt ő aki vén igazán. 30
