Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Petrik Béla: Kereszteződések

Farkas Nándor visszaemlékezéséből ismerhetjük e szakítás Szabó Dezső féle értelmezését: „Maga előtt Erdélyi József volt a titkárom, de aztán ne csináljon úgy, mint Erdélyi Jóska, aki a végén már azt hitte, hogy én vagyok Erdélyi József és ő Szabó Dezső.”5 Szabó Dezső a Segítség! című regényében is ezt az Erdélyi József portrét öntötte formába, a maga szarkasztikus modorában állítva emléket Erdélyi alakjának, akit azonban minden kifigurázás ellenére, akart különcködése és vadsága dacára jó fiúnak és zöld színfoltnak tartott a pesti pusztában. S a gúnyos hang mellet mégis benne látta azt az őserőt, aki magába szívta a magyar nyelvet és telt tüdővel magába szívta Petőfit. „Nemcsak széles fiatalságú ritmusait, hanem káprázatos pályáját: a parasztházból kifakadó őserőt, mely meghódít egy országot és szétsugárzik a világra.” A hatás kölcsönös, Erdélyi József Ábránd (1927) című versét, talán némi viszonzásul is, Szabó Dezsőnek ajánlotta.

Szétválásuk azonban nem végleges, időről-időre életpályájuk keresztezte egymást. Nem véletlen, hogy bár Erdélyi az irodalom fővárosába tartva Babitshoz keresett utat, végül ahhoz a Szabó Dezsőhöz érkezett meg, aki a parasztságban fedezte fel a magyarság megújító erejét, aki a parasztságba kívánta magát bevenni. S ezért éppoly szükségszerűnek tekinthető az is, hogy Szabó Dezső tőle teljesen szokatlan és egyedülálló módon felkarolta és maga mellé vette az ismeretlen költőt.

E támogatás első megnyilvánulása, Erdélyi első verseskötetének megszületése, az Ibolyalevél, amelyet Szabó Dezső ajánlására kiadója, a Táltos adott ki 1922-ben, miután Erdélyit több helyről visszautasították s amely kötethez Szabó Dezső írt előszót/' Ez az egyetlen, melyet idegen műhöz írott, Erdélyi jelentőségét szemében ez is jól mutatja. Szabó Dezső ráérezhetett arra, hogy - kis túlzással - ez a vékonyka verseskötet lesz az egyik nyitánya a huszadik századi magyar líra megújulásának, hogy sokan Illyés Gyula és József Attila költészetének inspirációját vélik - talán nem ok nélkül - benne felfedezni. „Vannak a mai lírai nemzedéknek messzebb mutató ígéretei nála - írta Juhász Géza -, de azt az érdemét, hogy épp ezek a kiváló fiatalok kényszerültek - ki előbb, ki utóbb - az ő nyomdokaiban, még az sem homályosíthatja el, ha ezek a pályatársak idővel túl is szárnyalják.”7 Erdélyi Móricztól szeretett volna előszót8, a kiadó azonban hajthatatlan volt: részéről üzleti fogás is, hogy azt Szabó Dezső írja. Az Előszó siralmas képet festett az akkori magyar irodalomról: „Az Ady-generáció után (Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály) nincs magyar líra. Ami van, jobb ha nem lenne: 1. Ady epigonok: karrikaturás továbbrángása a nagy költő kiötlő sajátságainak, különösebb kifejezéseinek. (...) 2. A futurizmus, aktivizmus, onaniz- mus és másféle-izmus kis csámpás megkergültjei. (...) Arany-Petőfi-Ábrányi- Pósa-epigonok. Ezek hazafiak rímben, jámbusban és más költői alkalmatosságokban.”9 Ezekkel az irányzatokkal szemben Erdélyi verseinek legnagyobb érdemét abban látta, hogy „nem akarnak feltétlenül új hangot felvadászni”10, így bennük az „egészségesebb, őszintébb lírához való visszatérés” lehetőségét fedezte fel. Ez az alig két oldalas bevezető beváltotta a kiadó hozzá fűzött reményét, hiszen visszhangja nagyobb a versekénél, a kritikusok elsősorban Szabó Dezsővel vitáztak, s csak aztán vették vizsgálat alá - ha egyáltalán vet68