Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: Hagyomány és újítás szintézise

volt, hol áldozat. Vagyis: a XX. századvég poétája - mindent kipróbáló (élet)művész. Akiről a hazai művészettörténet megfeledkezett. Egy olyan korban akart alkotni, amelyben nem volt / nincs szükség - a politikusok és ítészek szerint - másra, mint „kiszolgáló” („alkalmazott”) művészetre. Mikor hősünk megfárad bolyongásaiban, a hiábavaló küzdelemben, hazamenekül. De időközben otthon is minden megváltozott: „szüleim fakuló képe / a hálószoba falán / gyermekeim mosolya / de még / a vasárnap déli ebéd is”. A lírai ÉN - tapasztalatait elraktározva - „kijelentkezik” a rideg és kemény „nagyvilágból”, s szerettei körében pihen meg.

L. Simon László számára rendkívül fontos a magyar irodalom virtuális egysége, amelybe a különböző alkotói csoportosulások, irányzatok, s a határainkon kívül élő magyar alkotók is természetes módon beletartoznak. Az avantgárdot - jogosan! - a széleskörű művészeti hagyomány szerves részének tartja. Esszékötetében (Hidak a Dunán, Ráció Kiadó, 2005) szellemi hidat próbál építeni művészeti életünk peremtájai, egymással ellentétes - olykor rivalizáló — esztétikai felfogásai között, az „átjárhatóság” útját-módját keresve. A gyakorlati életben is mindent megtesz ezért: különböző szinteken és fórumokon küzd az egység megteremtéséért. Éles harcot vív a kulturális kormányzattal a szellemi élet tudatos megosztása miatt, felhíva a figyelmet a művészeti intézményrendszer finanszírozásának anomáliáira, az alkotók anyagi ellehetetlenülésére, a határainkon kívül élő alkotók integrálásának fontosságára. Újabb esszékötetében (Versenyhátrány — A (kultih)politika fogságában, Kortárs Kiadó, 2007) hangsúlyozza: a kultúra „leértékelése” (aminek következménye a kultúra „leértékelődése” a befogadók szemében!) végső soron az identitástudat elvesztéséhez, a szellemi-lelki igényesség elsorvadásához, az individuális nézőpontok és érdekek harcának kiéleződéséhez vezet. A mindinkább piacorientált kulturális közegben mindazok lemaradnak a „versenyben”, akik képtelenek a magánmecenatúra támogatását megszerezni, s így az olvasókhoz sem juthatnak el. A magukra hagyott - különböző szintű - befogadói rétegek ezért lesznek egyre inkább a bestseller, a krimi, a szellemi „bóvli” áldozatai.

*

L. Simon László legújabb verseskötete (Japán hajtás, FISZ - Kortárs Kiadó, 2008) hagyomány és modernség szintézisét példázza; hidat képez múlt és jelen között. A szüleinek és nagyszüleinek ajánlott könyvmű a verbalitás és vizuali- tás egymást erősítő kölcsönhatására épül: a költeményeket kiegészítő képek szerves egységet alkotnak a szöveggel, ami jelentős érzelmi többletet ad a könyvnek. A „japán hajtás” egy különös, régóta ismert és gyakorolt könyvészeti tradícióhoz kötődik (a lapok visszahajtására épülő technika). S bár itt a verselési mód is hagyományos, a kötetegész szerkezete mégis invenciózu- san újszerű. A visszahajtott ívek rejtekébe elhelyezett fotók részint régi családi fényképek, részint a szerző által készített felvételek. A felvágadan lapok között inkább csak kontúrjaikban sejthető látványelemek mintegy kiegé51