Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: Hagyomány és újítás szintézise

négyzetrácsba írt szöveg, a jó / ja / jé szavakkal való játék, az emezjátszó akadozása, egy homokóra-alakzatba ömlesztett - a szóhatárokat összemosó - szóhalmaz: (nenifélekcsak) stb. Ars poétikaként is felfogható a torzó-, „amiből letört / az törötten / és csonkán / egész: / a lehetőségek / tára // csak a teljesség / láttán / támad / hiányérzetem”. Tehát őt nem a teljesség inspirálja alkotásra; inkább kísérletezik, átalakítja-variálja a kész formákat.

Ugyanebben az évben megjelent második kötete (Egy paradigma lehetséges részlete, Magyar Műhely Kiadó, 1996) a lettrista szemléletből kiindulva kifejezetten a konkrét költészet irányában nyit. Az ABC betűinek széttörésével, a rész-elemeket az XY koordinátatengelyen elhelyezve utal a morfémák lehetséges formavariánsaira („pars pro toto”), így teremtve egyfajta intellektuális vonatkozási rendszert a jelentés nélküli elemek köré.

L. Simon Lászlóban szerencsésen egyesülnek az originális látásmódú alkotó, a jó szemű szerkesztő és kritikus, valamint a mozgékony, kiváló irodalomszervező adottságai. A Magyar Műhely alapító szerkesztői (Bujdosó Alpár, Nagy Pál és Papp Tibor) ekkor már rá (és a köré gyűlt, akkor még huszonéves ifjak csapatára) meri bízni a hazatelepített, immár 35. évfolyamába lépő folyóiratot (az új szerkesztők: L. Simon László mellett Kovács Zsolt, Somogyi Gyula, Sőrés Zsolt). A lap azóta is másodvirágzását éli, átfogja a hazai és a közép-európai experimentális költészet szinte teljes spektrumát, s képet ad a nemzetközi avantgárd művészet újabb jelenségeiről is. Jelenlegi szerkesztői (Sőrés Zsolt, L. Simon László és Szombathy Bálint) a szerkesztőbizottság „külső” tagjaival (Josef Cseres, Juhász R. József és Kovács Zsolt) mind szélesebbre tárják a kaput a „határon túli” — magyar és nem magyar - avantgárd alkotók előtt, s elméletileg is integrálják az egyre differenciáltabb új-avantgárd jelenségeket. Ezen túl L. Simon László 2002 óta az írószövetség titkáraként is megkísérel legitimitást biztosítani az experimentális művészetnek.

Harmadik kötetében (tuet AMoif ózis; Válogatás az 1993-1999 között készült lettrista és konkrét művekből, Orpheusz Kiadó, 2000) tovább „játszik” az ABC betűformáival, „szeretett betűi”, betűcsoportjai dinamizálásával, a kalligráfiák optikai elrendezésével: madár- vagy virágalakzatok irányában „torzítja” el a grafémákat, egymásba fonódó karcsú íveket, amőbaszerűen elnyúló elemeket, kifejezetten dekoratív formákat teremtve belőlük. Megoldókulcsot is ad hozzájuk: a bal oldali lapokon jelzi, mely betűkről, betűcsoportokról van szó, a jobb oldali lapokon pedig a kecsességével elkápráztató „torzó” látható. Maga a met AMorf ózis ciklus pedig az A betű deformációjával több variáción át eljut az M betűhöz: egy Rubik-kocka-szerű kirakós alakzaton különböző transzmutációkon áthaladva (Hapák Péter fotódokumentációja) teljesen átalakul M-mé. Voltaképpen térbeli alkotás, de a papíron természetesen kétdimenziósnak hat.

Vizuális jelszerűség jellemzi a Secretion sigillum (titkos pecsét) című fényképkötetet is (Magyar Műhely Kiadó, 2003). Cipők talplenyomatai - minden lehetséges variációban (45 fotó - kisméretű képekként sorba rendezve, a látszólagos azonosság mögött rejlő különbségek tudatosításával). „Egyén- cipők”, „egyen-ruházat”, „egyen-emberek” - sugallja a fényképsorozat, mint49