Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: Hagyomány és újítás szintézise
G. KOMORÓCZY EMŐKE Hagyomány és újítás szintézise L.SIMON LÁSZLÓ KÖLTÉSZETÉRŐL L. Simon László kettó's gyökérzetű és kötó'désű költő: emberi háttere a tradicionális életformába ágyazott, életerejét, küzdőképességét a hagyományos értékvilág táplálja-erősíti; költészete mégis elsődlegesen az avantgárdhoz kapcsolódik, mind látásmódja, lázadó természete, mind merész formakísérletei okán. Eszmélkedése a rendszerváltás éveire esett; érettségiző diákként a Párizsból épp hazafelé tartó Magyar Műhely bűvkörében az experimentális művészettel kötötte össze sorsát. Mint egyetemista, fáradhatatlanul szervezte a hazai Műhely-találkozókat, pályázatokat nyert, rendszeresen részt vett - már mint alkotó! - az avantgárd fesztiválokon, költészeti bemutatókon, bekapcsolódott a folyóirat hazai integrációjáért folytatott elméleti harcokba. A vizUdllásjelentés című antológia (Magyar Műhely Kiadó, Párizs-Bécs-Bu- dapest, 1995) szerkesztőjeként körképet ad az experimentális költészet hazai művelőiről, felvonultatva a Magyar Műhely köré kapcsolódó akkori teljes fiatal szerzőgárdát, amelynek azóta minden tagja az irodalmi élet ismert, sőt meghatározó egyénisége lett. Konkrét költészet, konkrét vers című tanulmányában átfogó képet ad az elméleti tudnivalókról a legfrissebb (hazai és külföldi) szakirodalmat számba véve; majd áttekintést nyújt az avantgárd poétikai újításairól Mallarmétól kezdve egészen a konkrét költészet jelenkori kivirágzásáig. Elhatárolja egymástól a vizuális költészeten belül a képvers-konkrét vers-lettrista mű autonóm tartományait; ugyanakkor érzékelteti az átfedéseket is köztük, s kimutatja a különböző vizuális költészeti műfajokkal, sőt a hangverssel való lazább kapcsolódási pontokat is. Elemzi az egyes kiemelten fontosnak tartott műveket (mind a nemzetközi, mind a hazai mezőnyben), jelezve, hogy Kassáktól, Tamkó Sirató Károlyról Illyésen, Nagy Lászlón, Tandori Dezsőn át egyenes út vezet a XX. század utolsó évtizedeiben kivirágzott vizuális költészetig. „A művészet: teremtés, s a teremtés: minden” — vallja Kassákkal együtt, s hangsúlyozza - már ekkor! -, hogy a lényeget tekintve korántsincs éles ellentét a tradicionális és az experimentális költészet között; csak utóbbiban a látványelemek hangsúlyosabb jelenléte s a formák differenciáltabb sokfélesége figyelhető meg. Első önálló kötete (Visszavonhatatlanul, Árgus Kiadó - Orpheusz Kiadó, 1996) még nem szakad el teljesen a hagyományos építkezési módtól, bár itt- ott konkrét költészeti kezdeményeket (is) mutat. A sorok fellazulnak, a központozás eltűnik, a címek kisbetűsek, bizarr asszociációs ugrások törik meg a mondatok ívét (útjelző, tétova óda, a beszéd..., a levegő..., az arcom..., amennyiben lehetséges, önvizsgálat, önirónia, testiség tíz tételben stb.); de a vizualitásra törekvés inkább csak a tördelésben érzékelhető. Kivételt képez egy 48
