Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Gál József: A portrészobrász

álló alkotásnak. A szobor apropóját egy mára elfelejtett, akkor jelentős tett adta. 1944-ben a deportálások idején egy szombathelyi keresztény leány karonfogva ment az utcán zsidó barátnőjével - ez az érvényben lévő törvények szerint tiltott volt. Ezért a keresztény leányt is deportálták. Az egykori cselekmény emlékét a szoborpályázat kiírói két egymásba karoló figurával kívánták megjeleníteni. Ilyen megjelenítést én nem tudok elképzelni, ezt nem tudom zsánerszoborrá formálni. A zsinagóga előtti tér - a leendő szobor helye- építésze Lóránthné Karácsony Sára. Elképzelésünk szerint egy ferde síkra szín- padszerűen a múltat idéző sziluett figurákat helyeznék el. A boldog múltat, a békeidőt idéznék, amikor nem voltak zsidótörvények. Például megjelenne egy babakocsit toló édesanya, egy udvarias, kalapemelő úr és mások. A zsidó lány egyedül állna s körötte - korunk technikáját alkalmazva- egy fölirat futna, amelyen akár a holokausztot idéző szöveg, akár napjainknak olyan eseménye jelenne meg, amely állásfoglalásra késztetné a szemlélőt. A néző akár mobiltelefonján keresztül is bekapcsolódhatna úgy, hogy válaszolhatna egy meghatározott körön belül az olvasható szövegre, információt kérhetne. Az együttérzés jeléül akár bele is karolhatna az egyedül álló lányba. A lényeg, hogy valamilyen interakció létrejöjjön az emlékmű és a szemlélő között. A szobor természetesen még változhat, bizonyára változik is, ha megvalósul, de a törekvés - az állásfoglalásra való késztetés megmaradna. Hosszú győzködéssel sikerült minden érdekelttel elfogadtatni ezt az elképzelést. Hát a köztéri szobor erre is való.

És még egy fontos gondolat. Egyik alkalommal Borbás Tiborral zsűriztünk, különböző helyszíneket néztünk végig s egyszer azt mondta: vannak olyan terek, ahol akkor tehet legtöbbet a szobrász, ha nem csinál semmit. Inkább ültessenek oda egy fát, mintsem egy plasztikát. Erre hadd mondjam el saját esetemet. Egy egész alakos Antall József-szobrot kértek tőlem. El is készítettem a makettet. S a szobrot a budai vár lejtős oldalában akarták elhelyezni a megbízók. Ez a rész pedig tudomásom szerint a nemzeti kulturális örökség része. A szép, gondozott vároldal, amely egykor nagy csaták színhelye volt - ma is megőrzésre vár. Szerencsémre az I. kerületi önkormányzat ezzel párhuzamosan egy Antall József-mellszobor pályázatot is kiírt. Ezt megnyertem. így végül egykori munkahelye, az Orvostörténeti Múzeum elé került. Nekem nagy lehetőség, egzisztenciálisan is fontos dolog lehetett volna, de szobrászi lelkiismeretem nem engedte meg ennek a szép domboldalnak bármilyen plasztikával való megzavarását.

Amíg köztéri szobraidat mindenki láthatja, addig munkásságodnak egy másik fontos szeletét, az érmeket csak kevesen. Intim alkotások ezek.

Borsos Miklós mondta: az érmészet költészet. Nagyon tetszett ez a megállapítás, mert való igaz - kis területre, kevés eszközzel, koncentráltan valami olyasmit kell csinálni, amelynek nézegetésén legalább annyi ideig el lehet meditálni úgy, mint egy vers olvasásán. Az éremhez való vonzódásom kialakulásában nagy szerepe volt

123