Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Ódor László: Halat vagy hálót és halászni tudást?
Témánkhoz közelebbi: a második világháború utáni német gazdasági és társadalmi csoda alapfogalma a soziale Marktwirtschaft” volt, amit magyarra úgy fordítottak le, hogy szociális piacgazdaság, holott ennek tartalmilag valós jelentése: társadalmi, társadalmiasult piacgazdaság. Lényeges a különbség, hiszen éppen a mai előadáscímbe tett kettős kérdésre foglal állást. Azt az igényt tartja elénk, hogy az óhatatlanul kemény konfliktusokkal, teljesítménydeficittel, elbukással és csó'dökkel járó szabadpiaci gazdaságban ne szociális segéllyel álljunk a hiányt szenvedők oldalán, hanem tanítsuk meg őket élni, túlélni, fenn- és megmaradni. Hogy ne végszükségében vessünk oda néhány falatot és alamizsnát a szükséget szenvedőnek, hanem tegyük életképessé őket. És ne mint egyedek, egyedi, adományozó személyek tegyük a jót, hanem mindezek a cselekedetek társadalmiasult állapotban, a társadalmi folyamatokba szervesükén hassanak. Vagyis ne halat adjunk az éhezőnek, hanem hálót, s tanítsuk meg arra, hogyan kell halat fogni! 3. Itt közbevetőleg meg kell jegyeznem: az 1990-es európai rendszerváltozástól kezdve - Magyarországon különösképpen csaknem kivétel nélkül - mindenki haha vágyott, vagyis nem a gondolati-életviteli átállás segítését várta. Minden választáson azóta is az volt a döntő, melyik pártoldal ígér nagyobb halat, s nem azt, ki kezdene igazán társadalmi és gazdasági átstrukturálásba: gondolat- és valóságátállításba. Reformokba! (Míg ezt a fogalmat és szót sikerült teljesen lejárami!) Betömni a szájat és eltunyítani az embert, eltompítani az egészséges életreflexeket - hogy ez volt-e a politikai cél valóban? De az eredmény nagyjából ez lett! 3.1. (A háború utáni német társadalmi-gazdasági filozófiában, melynek kitaláló és működtető atyja Ludwig Erhardt gazdaságtudós, egyetemi tanár volt, aki Adenauer kormányában gazdasági miniszter lett s Adenauer visszalépése után (14 év elteltével) kancellárrá avanzsált, szóval Erhardt piacgazdaságában a nyereség egy-egy része - persze apró százalékok, még inkább ezrelékek - az alapelgondolás szerint külön társadalmi-pénzügyi csatornákba kerültek s oda folytak, ahol szükség volt rájuk. S hogy visszatérjek a tolmácsi munkára, a közvetítő megértésre, mindezen előismeret kell ahhoz, hogy megértse az egysínű, butyután tisztességesen gondolkodó magyar, hogy mit is jelenthet az a német kentauria, hogy Kulturprozent. Vagyis a nyereségekből egy elkülönített kasszába, vagy legalábbis kasszarekeszbe folyó pénz ez - minden nyereségből egy százalék (utóbb Svájcban többnyire már csak fél százalék). Ehhez hasonlót - csak hát kicsit az Adynknak fájó felemássággal - csinálunk mi Magyarországon az „1 százalék”-adományokkal. Ami az adófizető állampolgárok döntésével irányítható - tehát semmiképpen sem társadalmiasult automatizmus, ami az erhardti szerkezet lényege! 2.3. 105
