Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Zalán Tibor: A horgász nem halászik
dögéinek a tavak-folyók-vizek partjain, és órákon keresztül nem csinálnak semmit, csak az úszóra, vagy a spiccbot végének hajlására figyelnek. Magányosan, nem úgy, mint a halászok, akik többnyire csoportosan húzzák a hálót, ezt a rettenetes csapdát, mellyel szemben a halnak semmilyen esélye sincs, ha kicsivel is nagyobb a kiterjedése, mint amellyel átférne a háló szemein. Márpedig, a hálónak igencsak apró szemei vannak. Szóval, ül a horgász, értelmetlenül. Érdemtelenül. És nem fog soha semmit. Még ha fog is, akkor sem említődik említésre érdemesnek a fogása. Mert amit fog, az se látszik. A vadászok például, mert elfoglaltságban azért mégiscsak ők vannak legközelebb a horgászokhoz, és fényévnyi távolságra mégis tőlük, szóval, a vadászok fogása, pontosítok, zsákmánya, mindig látható és értékelhető az emberiség egyszerűbb rétegei számára is. Egy vérző nyúl, egy fölmeredő patájú őz, egy földet agancsával felszántó szügyön lőtt szarvas, egy szekérderekat megroppantó elborzasztóan vad vadkan - ez mindjárt valami. Nem egy vödörben pancsikáló hal a hazafelé úton, egy szákban fickándozó egy-két kilós ponty, vagy akár egy rendesebb csuka vagy harcsa... nos, az csak smafu. A horgásznak vigasza ezzel szemben csak az lehet, hogy ő a minőség, és nem a mennyiség embere. Ezt egyszerűbben megfogalmazva: a halász mázsákban hazudik, a horgász centiben, jobbik esetben araszokban. Pontosabban, a horgász sohasem hazudik, csak a saját hasznára téved. Megtéved, de az előbb említett magányosság és kiszolgáltatottság ismeretében, ez igazán elnézhető. A horgász névhez, vagy elfoglaltsághoz tehát ironikus felhangok tapadnak. A vadász ül hosszú méla lesben - így a lírikus, vagy valahogy így, elbeszélő formájú költeményében. Véletlenül sem írja azt, ül a horgász hosszú, méla lesben. Pedig a horgász is tud méla lenni, és tud hosszú lesben ülni is, mi több, csak abban tud. A halász viszont sohasem ül lesben, mert nem kell neki lesben ülnie, hiszen biztosra megy halálos hálóival a víz alatt. A horgász csakis becsületes ember lehet. Akkor is, ha van engedélye, akkor is, ha nincs - ha nincs, akkor azért nincs, mert az engedély drága, a hal meg kevés, fóka pedig a legritkábban sem fordul elő a környéken. A rapsicok - hívjuk így azokat a halra vadászó link és gonosz egyedeket, akik halhoz nemtelen úton jutnak hozzá - csak a halászok fajtához tartozhatnak. Horgászbottal rapsickodó ember ugyanis nem rapsic, hanem hülye. A rapsic kimondottan halászhálóval fogja a halat, tiltott helyen és engedély nélkül. A legmegátalkodottabb rapsic pedig azokon a helyeken, öblökben helyez el emelőhálót, a hálónak ez a fajtája a leggenyább, jegyzem meg, amelyet a gyanútlan horgász beetetett már. Összefoglalva: bot horgász, háló halász. A vadász, hogy megint a rokon szakmát nézzük, lehet rapsic, ez amúgy nem jellemző, de lehet orvvadász is. Sőt, bizonyos értelemben minden vadász orvvadász, mert orvul, lesből, azt kifigyelve teríti le a vadat. Vagy egy fa vagy bokor mögül, vagy egy magaslesről, vagy egy dzsip platójáról, számtalan variáció képzelhető el. Lényeges, hogy az állat nem látja őt, ő viszont jól látja az állatot, puskáján célkeresztes látcső. Utóbbi tehát, nem a látcsőre, az állatra gondolok, esélytelen az erőszakkal szemben. 94
