Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Géczi János: Hal

GÉCZI JÁNOS

Hal

1. (A HAL)

Attól tartok, nem tudom, mi a hal.

Az, hogy valószínűsítem, hogy nem vagyok tisztában azzal, mi a hal, megfelelő kezdőmondat; megfelelő akár tudományos nyelvű előadáshoz, akár egy irodalmi esszéhez. Különösen, ha haladéktalanul leszögezem, biológus diplomával rendelkezem, s ebből mégiscsak levonható a következtetés: ismerem a halakat, és szakemberként is képes vagyok értelmezni a hal fogalmát. Sőt, még azt is argumentálhatom, gourmand lévén sokfajta halat ettem már (mindet azonban nem sorolom fel: ha nem is lenne végtelen a sor, de terjedelmes, kezdve a pérhallal, folytatva a ponttyal, süllővel, tokhallal, egészen a márnáig, cápáig, lepényhalig, kínai aranysügérig, befejezve a lazaccal, avagy a tintahallal). A biológusi tudásom sajnos napról napra csökken, azzal fordított arányban, ahogyan a művelődéstörténeti ismereteim nőnek. Ezért aztán bátran állíthatom, ha nem is tudom, mi a hal, arról akad némi képzetem, mit gondoltak arról a horgászásban és halászásban jártas egyiptomiak, a halat piacon vásárló görögök, a mediterrán világ legkülönösebb szószát, a garrumot rothadt halból előállító rómaiak, a tehénhúst hallá kinevezni képes keresztény szerzetesek, azaz többé-kevésbé körbe tudom írni az eltérő művelődéstörténeti korszakok hal-képét, s ráadásul a halat, legyen bármifajta, identifikálni bírom, továbbá képesnek mutatkozom vizuálisan meghatározni, mi több, fölismerni.

Thomas Cantipratensis Könyv a dolgok természetéről című, skolasztikus természetbölcseleti karakterű művéhez fordulva, keresgélve a halság eszenciáját, nem a halnak nevezett táplálék, medicina, illetve szakralitás, de nem is egyik vagy másik jelképe tűnik elő, hanem az a bonyolult konglomerátum, amelyet a halról való képzetek halmaza hordoz. Persze, ez egykor nem is volt olyan képtelenség: végtére is a mű szerzője a középkorban élt, a mai Belgium területén. Cantipratenis (1202-1270) Agoston-rendi, majd domonkos szerzetes, az antik és arab természetről szóló irodalmat tanulmányozó Albertus Magnus tanítványa. S mivel Albert a mestere, figyelemmel fordult az arisztotelészi örökséghez, két nagy hatású, iskolai tananyaggá is vált természettudományos művet is írt, az egyik éppen a fölemlegetett.

Cantipratensis, hogy kétségeimről általa szóljak, az alábbiakat írta:

,yA polip Plinius állítása alapján olyan hal, mely lábait és kezeit karként használja. Karjában annyi erő lakozik, hogy a vigyázatlan hajóst bármely hajóról erőszakkal elragadja, tengerbe rántja, és felfalja. Szívesen táplálkozik ugyanis hússal. A VelenAz itt következő előadások a Csokonai Társaság őszi tanulmányi napjain hagzottak el (Hévíz, 2009. október 9-11.)

81