Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Jaroslav Hašek: Az illavai fegyház múltjából

Akkoriban, kedves uram, kevés politikai fogoly került Illavára. Többnyire csupa rablógyilkosnak főztünk. A politikaiak részére ott voltak a váci meg a komáromi erőd kazamatái. Minálunk, ahogy mondtam, csupa gégemetsző ült, akik megmenekültek az akasztófától. Akkoriban, sok évvel ezelőtt ugyanis az volt a törvény, hogy aki nem ismerte be bűnösségét, azt nem lehetett felakasztani, még ha rábizonyították is a bűnt.

Emlékszem egy lengyelre, aki már az elődöm alatt leült nálunk húsz esztendőt. Egyszer csak elment a kedve az élettől, és Ivády úr színe elé rendeltette magát.

„Legkegyesebb igazgatónk és jótevőnk - mondta sírva -, eddig nem ismertem be semmit. De most tessék megírni Pestre, hogy két más gyilkossággal együtt beismerem: huszonnyolc évvel ezelőtt én gyújtottam fel a dél-magyarországi Seregházán a malmot.”

„Ugyan már, fiam, mért ismered be? Tudod, mennyi munkát ad ez majd?”

„Csakis azért ismerem be, hogy felakasszanak, mert meguntam az életemet.”

Ivády úr próbált a lelkére beszélni, ígérte, hogy javít a kosztján, megcsillogtatta előtte a reményt, hogy kegyelmet kap, de a lengyel csak hajtogatta a magáét, ragaszkodik hozzá, hogy a törvény és jog szerint felakasszák. Ivády úr erre megdühödött, rendben van mondta. Rögtön ír Pestre, de ha a derék lengyel mindenáron fel akarja magát köttetni, akkor eltiltja a dohányzástól. A vén fegyenc ettől annyira megrémült, hogy visszalépett. Akkoriban a fegyenceknek szabad volt pipázniuk. Azóta sokat változtak az idők. A fegy- házban ott a dohánygyár, a fegyencek gyártják a sok szivart, de pipázniuk vagy bagózniuk szigorúan tilos. A mai igazgatás kínozza őket. Persze Ivády úr sincs már ott.

Mikor annak idején behozták azt a bizonyos Berényit, Ivády úr (adjon neki az Úristen könnyű és boldog feltámadást) érte küldött. Épp szolgálatban voltam, és felvezettem Berényit a nagyságos igazgató úr elé. Ivády úr eregette a füstöt a csibukból, egy darabig nézte Berényit, aztán hirtelen megszólalt:

„Fejtsd ki nekünk a politikai programodat, ami miatt ide kerültél Illavára.”

„Kérem - mondja erre Berényi -, szíveskedjék engem magázni, mert mint politikai fogolynak ehhez jogom van.”

Azt hiszi, uram, hogy Ivády úr megharagudott? Dehogyis. Mosolygott, és azt mondta, nem vonja kétségbe, hogy Berényi úrnak ehhez joga van, tessék hát neki megbocsátani.

„Tessék hát, Berényi úr, fejtse ki nekünk politikai programját." Majd egyszer csak megtorpant, és azt mondta: "Különben, hagyjuk a fenébe a tesséket meg a magázást, hiszen csak tréfát űznék belőled. Tegezni foglak. Beszélj, öreg harcos!”

Berényi aztán elismerte, hogy mégiscsak a tegezés volt a legjobb, és hadonászni kezdett, hunyorgatott, bele-beletúrt az üstökébe, és beszélt a szabadságról. Sokáig beszélt, Ivády úr időnként bólintott, majd amikor Berényi befejezte, ráveregetett a vállára, és azt mondta:

94