Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér

helyet kellett biztosítanom a fényképezőgépnek. Óvatosságból leakasztottam a székem támlájáról és magam elé tettem az asztalra..- Aha! - biccentett a gép felé a kettéfésült frizurás. - Megnézhetem? - Elébe toltam a gépet, megvizsgált rajta valamit, azután visszatolta és megjegyezte. — Kiváló minőség. Ebben is a németek vezetnek. Még mindig!- Meg is kérik az árát! - csaptam a levegőbe. - Ma vettem. Csillagászati összeg.- Természetet is fényképezel? - kérdezett közbe Dundi. - Ilyennel azt is lehet.- Mindent fényképezek - mondtam. - Utazgatok és fényképezgetek. Most éppen Bulgáriába repülök. Csak átrepülök. Érdektelen helynek mondják Bulgáriát, de bizonyára ott is van olyasmi, amit érdemes lencse végre kapni. Aztán haza, Jugoszláviába.- S ott merre? - faggatózott kissé meglepődve Dundi.- Óbecse. Kétszáz hold repcém van Óbecsén.-Jártam arra - élénkült meg Dundi barátja. - Áldott magyar föld.- Fantasztikus a repce benne! - lendítettem levegőbe ismét a karomat. - És Tito nem üldöz kulákot!

Röhögés tört fel Túli Jóskából. Zsebkendőt vett elő és a szemeit dörzsölte. Zavart és udvarias várakozást idézett fel vele egy percig, azután a lapos arcú igen elkomorodott.- Akkor volt érdekes Bulgária, amikor Hitler szövetségese lett Borisz cár - mondta.- Igyunk is már! - kaptam fel a poharam.- A cárokra? - kérdezte nehezen lélegezve Jóska.- Mindenki arra, amire akar - passzoltam el a rossz kérdést. - Én például az én Dundi hadnagyomra! Meg barátjára! A százados úrra!- Pontosan mondod! - lelkesült fel Dundi. Megölelt és a koponyám tetejére nyomott egy csókot, majd barátjára mutatott. - ’rá! Ma estétől százados!- Maradtam főhadnagy - legyintett az ünnepelt. - A bajtársi szövetség nem adhat rendfokozatot. Ott csak polgári címeket osztottak ma.- Bajtársi szövetségből jöttök? - kérdezte Jóska hitetlenkedve, majd huncut mosolyra húzta a száját. - Nem tudnátok engem is beajánlani? Azt hallottam, hogy a tiszt uraknak még a csizmájuk is másképpen kopog, ha szép asszonyt látnak.

Derűvel fogadtuk. Leghangosabban én. Szerettem Jóskát, amikor gúnyolódott, mert annyi gyermeki bájjal tette, hogy sohasem haragudott rá az, akit gúnyolt.

Meg hálás is voltam neki, amiért nem kottyantotta ki, hogy én is tartalékos katonatiszt vagyok. Nyirkos lett az ing a hátamon a gondolattól, hogy esetleg lelepleződhettem volna. Vagy még be is következhet! Ugyanakkor egyszerre viccesnek és kegyetlennek éreztem, hogy mért kellene félnem egy ilyen tisztázódástól?

„Hát azért, kedves cimbora - mondtam magamnak, - mert jelenleg imponálni akarsz ezeknek a régi uraknak, akik még igazi tisztek voltak. Élvezed, hogy egyenrangúnak tartanak, mert az a látszat alakult ki, hogy brúdert ihatsz ve62