Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Tüskés Tibor: Biblia és irodalom
mondatokat (a negyedik strófában) költői kérdések követik, majd több soron átindázó körmondatok zárják le a szöveget. A nyelvi eszközök közül a leglátványosabbak a két, illetve három tagból álló fölsorolások. (Két tagból áll: „benned a Cél és nálad a Kulcs”, „ég se zeng - föld se remeg”. Három tagból áll: „hozzád szól, rád tartozik, érted van”, „mennyet és földet és tengereket”. Mindegyik fajtából még négyet-ötöt tudnánk idézni.) A költemény befejezése fokozott mértékben hangsúlyos. Itt tiltások és tagadások ismétlődnek. („Mert ne gondold...”, „nem ismered föl...”, „nem sejted...”) Majd a vers ajánlásában szereplő latin nyelvű kifejezést újabb latin eredetű szavak követik: „a planéták [bolygók] félrehajtják pályád előtt / az adamant [acélkemény] rudakat.” Mintha ezekre az adamant rudakra rímelne József Attilánál a „világ gyémánt tengelye”... Térjünk vissza a vers címéhez és ajánlásához. Mi a vers alapgondolata? A költő vigasztaló szavakkal fordul embertársaihoz, önmagához. Mi a vigasz „tartalma”? Mit állít Babits az emberről? Babits szerint ki az ember? Az embert Istenhez köti, teremtmény és a mindenség központja - mondja. Mi Babits emberképének, humanizmusának a tartalma? Az ember Isten teremtménye, a teremtés legnagyobb értéke. (Ez különbözteti meg a keresztény humanizmust minden másfajta humanizmustól.) Ugyanazt állítja, mint amivel a Teremtés könyve kezdődik: „Isten újra szólít: »Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ok uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.« Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” És ugyanazt mondja, amit a zsoltáros így fogalmaz meg:8 „Uram, mi Urunk, / a te neved széles e világon mily csodálatos! [...] Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, / az ember fia, hogy gondod van rá? / Kevéssé tetted kisebbé az angyaloknál, / dicsőséggel és fénnyel koronáztad, / fölébe emelted kezed műveinek. // Mindent az ő lába alá vetettél: / minden juhot, barmot, a mező vadjait, / az ég madarait s a tenger halait, / amelyek a tenger ösvényeit járják. // Uram, mi Urunk, / a te neved széles e világon milyen csodálatos!” Jegyzetek 1 Julien Green: Hideg pokol. Ford. Somogyi Pál László. Európa, Bp., 1982. 161. p. 2 Magyar zsoltár. Vál. és szerk. Alexa Károly. Kortárs Kiadó, Bp., 1994. 3 Sumonyi Zoltán: Idejük van a zsoltároknak. Helikon Kiadó, Bp., 2005. 191. p. 4 Babits Mihály összegyűjtött versei. Századvég Kiadó, Bp., 1993. 248-250. p. 5 Rónay György: írók, szentek, irányok. Ecclesia, Bp., 1968. 135-139. p. 6 Rába György: Babits Mihály. Gondolat Kiadó, Bp., 1983. 140-144. p. 7 Ter 1, 26-27 Biblia. Szent István Társulat, Bp., 1982. 8 Zsolt 8, 1-10 Zsolozsmáskönyv. Bp., 1998. 83
