Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Gráfik Imre: Vizuális nyelv - Képes beszéd (A cégérekről)

A céhjelvények köréből továbbá a cégérek esetében nemcsak a kifejezetten, illetve bizonyíthatóan céhes keretek között működő mesterségek, foglalkozások, műhelyek kültéri jelölésére szolgáló jelvényeket vizsgáljuk. Azokat is idevesszük, amelyek akár céhen kívüli működés esetén (pl. vendégfogadók), illetve a céhek megszűnése után is a céhes hagyományoknak megfelelően az egyes mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítménnyel, vagy használati tárggyal, eszközzel, illetve annak kicsinyített másával jelölték tevékenységüket (vö. NAGYBAKAY 1967). E jelképes tárgyak olykor azonban nem utaltak közvetlenül, azaz //.wzikusan, vagy index-szerűen a tevékenységre. Különösen fogadók, csárdák, kocsmák esetében előfordult, hogy valamilyen más - részben önkényesen megválasztott - tárgyat vagy ábrázolást használtak jelképként, mely mintegy szimbólum a későbbiekben megnevezésül is szolgált (vö. SEBEOK 1976, 117-142). E megoldás lényegében a vizuális kommunikáció olyan gyakorlatát hozta létre, melyben az alkalmazott szimbólum egyidejűleg látta el az adott hely megjelölését és azonosítását, illetve a más hasonló funkciójú hely/ek/től való megkülönböztetést.

A kutatások azt mutatják, hogy a cégéreknek jelentős szerepük volt a falvak, mezővárosok - különösen az írni-olvasni nem tudó - népének térbeli tájékozódásában, vizuális kommunikációjában. Ugyanekkor azonban sajátos módon azt tapasztaljuk, hogy a köznyelvben, a nyelvhasználatban, pontosabban a nyelvi fordulatokban, szólásokban - mind a régies, mind a táji változatokban — a cégér szónak mintha inkább a rosszalló jelentéstartalma maradt volna fenn. Néhány példa: „Minden cégérnek köszön /Hamarább köszön a cégérnek, mint az embernek/ — a) szereti az italt; b) részeg; Hol cégért lát, oda siet - szeret kocs- mázni; Jobban ismeri a cégéit, mint a keresztet - többet jár kocsmába, mint templomba; Virágos cégért köt ki, mérget árul — gonosz szándékát kedveskedéssel leplezi”. (O. NAGY 1966, 111.)'

Mindenesetre a céhek több évszázadon át, szolgálták a kézműves társadalom érdekvédelmét. „Az 1851-es Ideiglenes iparrendelet a tőkés vállalkozásoknak és a képesítéshez nem kötött szakmáknak adott szabad utat, a céhek kereteit azonban megtartotta. Az 1872-ben feloszlatott céhek helyébe az ipartársulatokat állították, amelyek helyenként a korábbi céhek szerves folytatásaként működtek, másutt a teljes szervezetlenség vált uralkodóvá, és csak az 1884. évi ipartörvény által létrehozott ipartestületekben szerveződött újjá a kézművesek rétege.” (DOMONKOS 1991, 152.)

A céhes hagyományok továbbélését az ipartársulati, illetve ipartestületi keretek között konkrét kutatások igazolják. „Az 1872. évi törvény életbe lépése után 3 hónap alatt kellett feloszlatni a céheket, s 9 hónap állt rendelkezésre az ipartársulatok létrehozására. A céhek vagyona átszállt az új szervezetre. Általános gyakorlat volt, hogy a céhek egyszerűen felvették az ipartársulat nevét, és úgy folytatták munkájukat.” (SZENDINÉ ORVOS 2007, 184.)

A céhes hagyományok továbbélésének eseményekre, szokásokra, tárgyakra kiterjedő gazdag és részletes áttekintése legutóbb Székesfehérvárról, illetve Fejér megyéből áll rendelkezésünkre (lásd LUKÁCS 2007, 153-175).

A fentiekkel összefüggésben, különösen ünnepi alkalmakkor, megfigyelhető az egykori céhes élet tárgyainak, a céhemlékeknek közvetlen vagy közvetett

61