Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Molnár Miklós: Bloom-tézisek

hasson egy tanári állást, ír barátai az útiköltség dupláját gyűjtötték össze, mondván, ennyit bőven megér nekik, hogy Joyce ne Dublinban rontsa a levegőt), másrészt - főként emlékek színtereként - az osztrák-magyar monarchia: a századforduló Európájának két peremvidéke. „Engem jobban érdekelnek Dublin utcanevei, mint a világegyetem rejtélye”, mondotta Joyce. Egyébiránt meg volt róla győződve: ha szülővárosa netán megsemmisülne, az Ulysses alapján újjá lehetne építeni.

Félhét Jim az isztriai félszigeten töltött évei során elég sok magyarral találkozott (állítólag Horthy Miklós is járt hozzá angolt tanulni), kivált egy Theodor Mayer nevű magyar-zsidó származású újságkiadóval, akiből később olasz szenátor lett. Bloom alakjának megformálásában is hatással lehetett rá „a nemzetek és nemzetekfelettiség fölött lebegő, ezt nyelvileg is megtestesítő” Mayer. Igen valószínű, hogy ismerte Madách művét, Az ember tragédiáját is (1908-ban jelent meg az olasz fordítása).

Akinek van kedve legombolyítani a filológiai spulniról a mézetlenné nyalt, csontszáraz Bloom-madzagot, megtudhatja, hogy Joyce-nál a magyar motívumkor csak bennfenteseknek érthető belviccekből, jobban mondva bélviccekből áll, hiszen az író gyomorfekélyes humorának forrása leginkább a vastag- és a végbél, az emésztés és az ürítkezés jelenségvilága, gondoljunk csak az Ulysses-ben olvasható Százharmincborjúgulyás-Dugulás nevű magyar helységnévre, Virág Lipót nagyságos uram úti céljára, amit Joyce Meadow of Murmuring Waters-ként, „Sustorgó Vizek Mezejeként” fordít angolra, utalva a százharminc befalt borjúgulyás okozta székrekedés, meg egy orbitális nagy bélsárürítés közti vágykapcsolatra. Kissé persze kínos, hogy Joyce magyar motívumai ennyire anyagcsere-jellegűek - hogy nála a magyar elem, a magyar szó vagy utalás mindig bagzással, zabálással, ürítkezéssel van kapcsolatban. Sokszorosan ezt bizonyítja Mr. Anyagcsere, azaz Leopold Bloom figurája is.

Bélvicceid megalkotásakor nyilván erősen remélted, Jim, hogy kerülközik majd néhány magyarul és angolul egyaránt értő olvasód, és homéroszi kacajjal díjazza a te körmönfont poénjaidat, jóllehet ahhoz is cizellált tojásfej és pihent tyúkész kell, hogy legalább egy fanyar vigyort megeresszen az ember. Az imént idézett béltréfád igazán öblöset csak azokban durranik (ha szabad jó vasiasan így mondanom), akik ráadásul még írül is tudnak, merthogy a Sustorgó Vizek Mezeje ősi ír helységnevekre hajaz. Mármost aki „érti a tréfát”, finom kultúrkárörömmel kacarászhat - ha van hozzá pofája - az efféle bohóctréfák banánhéján folyvást elhasaló egynyelvű olvasókon.

Bár az Ulysses Leopold Bloom nevű (ellen)hőse nyilvánvalóan légből kapott figura, a bloomológusok Virág és Blum nevű, valóságosan élt személyekhez iparkodnak visszavezetni az eredetét. Joyce így ismerteti a Virág család halmozottan parodisztikus családfáját: „... Vingtetuniéme nemzé Szombathelyt és Szombathely nemzé Virágot és Virág nemzé Bloomot”. A „budapesti, bécsi, szombat- helyi, milánói, londoni és dublini Virág Rudolf ’ a regény szerint a „magyar királyság szombathelyi lakosa volt”, s hányatott élete során - mint afféle „áztatott zsidó” - többször is kénytelen volt részesülni a keresztség szentségében: az izraelita vallásról áttért a protestáns hitre, majd új vallását a római katolicizmussal cserélte föl, az apai részről magyar származású (Julius Higginsnek ere5