Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Szolnoki Szabolcs: A jelenkor zamata
rászállok egy olyan kisebb toposzra, ami korábban felkeltette az érdeklődésemet. Az „égen való történéseket”, a dinamikus mozgást akartam valamelyest a kép részévé tenni, s ennek egész nagy szerep jutott egy idő múlva. Tulajdonképpen eljutott odáig a dolog, hogy a föld egészen kis részt kapott, fölötte pedig a hatalmas égbolt. De hát születtek olyan képek is, amelyeken kizárólag az ég látható, mintha az ember hanyatt feküdne a fűben, és csak az eget látná. Ennek is volt egyrészt festői oka, ez engem érdekelt, nekem nagyon tetszenek a felhők különböző alakzatai, mozgása és az a minőség, az a vattaszerű puhaság, ami megtalálható bennük. Ezt próbáltam meg valahogy előhozni a festékkel, de ezen túlmenően, van ennek egy attitűd-szerű oka is, hogy ez nem a múltba, a hagyomány felé tekintés, hanem „föl”. Az ember az eget kémleli, s nekem ez egyfajta meditativ tevékenység is volt. Lehet azt mondani rá, hogy ha az ember el akar fordulni a világtól, és nem akarja látni, hogy mi zajlik körülötte, akkor „felnéz az égre”, de ez nem kizárólag menekülés volt nálam. A figurális, kimondottan alakos képeknek volt még egy csoportja, ezek a lovas, huszáros képek. Részben a vitrinképek is innen származnak, engem egyszerűen érdekelnek ezek a régi tárgyak. Az árkádiai jelenetekben is antik romok, régi tárgyak, régiségek jelentek meg. Volt egy olyan alakos sorozat is, amin ló és ember — huszár - alak jelent meg, de ez elég régen volt, több mint tíz éve. Azt lehet mondani, hogy ez szintén ennek a hagyomány, vagy fogódzó - keresésnek volt az egyik állomása, bár ennek nincs azóta igazán folytatása. Természetesen egy lovat megfesteni jól, látványszerűen egy elég komoly kihívás. Ebben mondjuk Géricault-nak és Delacroix-nak a megoldásai, és nem utolsó sorban nagybátyámnak, Mészáros László „ló-festőnek” a hatása is érvényesült. A nagybátyám mellett akkoriban sokat dolgoztam, ezek a képek akkor készültek, illetve azután, hogy festettünk együtt faliképeket, amelyeken lovak voltak és különböző történelmi jelenetek.- Művészetedben a fotót mennyire használod?- Ez a kérdés gyakran felmerül, és nem én vagyok az első, akinek ezt nekiszögezik. A fotóhasználat nem új keletű jelenség a festők körében, nagyon sok okból használjuk a fotót. Van, aki ezzel realizálja a képet, tehát fotót készít, és az a kép. Van, aki kiindulópontnak tekinti, és van, hogy maga a kép akar fotó lenni, annak összes hibájával: életlenségével, élességével stb. Az impressziók hagyományos gyűjtési módja úgy nézett ki, hogy a művész fogta magát, ment egy zsebnotesszel, vagy akár egy kisebb méretű vászonnal, és akár a tájban, akár máshol megkereste a témáját. Arról vázlatokat készített, de ez is egyéni dolog volt, nyilván mindenki másképp csinálta. Aki alakos képeket készített, beállított modelleket, és először leskiccelte, alkalmasint tanulmányokat készített. Tulajdonképpen a tanulmánynak a megfelelője a fotó ma. A végső mű tanulmányok után/alapján alakult ki. Igazából nem tekintették ezeket a tanulmányokat önálló műalkotásoknak, legalábbis a régi időkben. Természetesen fennmaradtak szerencsére, és nagy becsben őrizzük ezeket, mindig az utókor tulajdonított nekik nagy jelentőséget. A rajzi stúdiumok, tanulmányok ma is szükségesek, de van fényképezőgép, ami egyrészt sok mindent nagyon másképp „lát”, mint az emberi szem. Sok dolog derült ki a valóságról, hogy nem egészen olyan, mint ahogy mi addig láttuk. Többek között például a mozgás 101
