Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Balázs Géza: Az alapító
országról, Franciaországról vagy az USA-ról, mint Szlovákiáról vagy Szlovéniáról. Ukrajnát is mondhatnám, ráadásul az nem is kis kultúra... Es Francia- országban vagy Angliában kérdően Magyarországra, hogy az hol is van... Szombathelyen - a Pusztay János megfogalmazta - Bersteinstrasse, vagyis borostyánkő-út program fogalmazza meg fő trenddel, a kelet-nyugati irányú kapcsolatokkal éppen ellentétes, keresztirányú észak-dél kapcsolatot, amely az ókortól fogva a nem főirányú, ám nagyon fontos az európai áramlatok iránya, így kerül kapcsolatba a Baltikum és a Mediterráneum, éppen Savaria központtal. 3. Az összehasonlító Jánost elsősorban finnugor nyelvésznek ismerik, én inkább összehasonlító nyelvésznek mondanám, akinek általános nyelvészeti munkássága is jelentős. Illetve ezt másként kellene mondani: nem egyszerűen finnugrisztikában vagy uralisztikában gondolkodik, hanem nyelvekben, a nyelvek működésében — történeti és jelenkori szempontból. Ez a távlat vezette oda, hogy bizonyos, megrögzöttnek hitt finnugrisztikai tételekhez új modelleket állítson, amelyeket - enyhén szólva - nem fogadott osztatlan elismerés. Én ezt egyáltalán nem értem, hiszen egy tudományban az új szempontok, modellek, tételek mindig izgalmat és vitát kellene, hogy keltsenek; de úgy látszik, hogy a „finnugrászok” (ez itt most nem tekinthető korrekt megnevezésnek, akkor sem, ha magukat is annak nevezik), akkor tehát a finnugristák már mindenben támadást lámák. Pusztay János német nyelvű könyvében (Diskussionsbeitrräge zur Grundsprachenforschung, Harrasowitz, Wiesbaden, 1995.), amelyet ezzel a mottóval vezet be „Ein alter Irrtum hat mehr Freunde als eine neue Wahrheit”, az észak-eurázsiai nyelvi areát veszi szemügyre a nyelvi kapcsolatok szempontjából - s ebből következtet a protouráli nyelvre; valamint az eddigiektől eltérő nyelvi kapcsolatokat mutat ki: a mordvinokat az ugorokkal és a szamojédokkal együtt helyezi el egy keleti areába (centrumba), amelynek „laza” érintkezése van más szibériai nyelvekkel, illetve a nyugati finnugor nyelvekkel. Magyarul is ismertette a problémát (A paleoszibériai nyelvek kutatásának jelentősége az uráli nyelvészet számára, Szombathely, 1999.), ebben tovább finomítva található meg az uráli nyelvek csoportosítása: nyugati (balti-finn) - középső (permi nyelvek, cseremisz) - keleti (mordvin, ugor, szamojéd) - valamint genetikai határral az egyéb paleoszibériai nyelvek. (I. m. 18.) A nyelvrokonsághoz kapcsolódik Magyarországon legismertebb könyve, Az „ugor-török háború” után (Gondolat, Budapest, 1977. - Gyorsuló idő sorozat). Ennek továbbgondolása a Nyelvrokonság és nemzeti tudat (immár a Dissertationes Savarienses sorozatában, Szombathelyen, 1995-ben). Ebben már finnugrista nyelvésztől szokatlan gondolatokat is találunk: „Az uráli nyelvészetben számos olyan lényeges kérdés van, amelyekre a válasz még a múlt (XIX! B. G.) században született meg, s bár azokat nyilvánvalóan meghaladta az idő, a szemléletváltásnak alig van nyoma.” Ezek közül négyet említ meg: a nyelvek kialakulása, fejlődése és az alapnyelv kérdése, az uráli (finnugor) alapnyelv nyelvi kapcsolatai, a családfa és a nyelvek csoportosítása, az etimológiák (i. m. 40.). De ebből nem következhetnek (illetve nem ebből következnek) az 74
