Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Végvidék (regényrészlet)

tanácsnak. Őfelsége, jóakarata és a béke jeléül Budára kísérteti, cserébe a pasa öt magyart és más nembélit enged el. Úgy vélem, tisztességes alku. Vitának helye nincs. Ha a csobánci vonakodna, egyszerre kerül szembe a királlyal, velem és az országgyűléssel. Amitől Isten óvja. A levélben az is benne foglaltatik, hogy meglesz Hegyesd ostroma, hogy élelmet és ágyúkat küldök, Salm nemkülönben és hogy Batthyány fizeti a hópénzt.- Ki viszi a foglyot Bécsbe? - kérdezte a főkapitány. - Ember kell ahhoz, de nincs. Ha a török útközben kiszabadítja, Lászlóról senki le nem mossa a gyalázatot.- Salm generális úrnak engedje át - pattogta a nádor. - Máris túl sokat foglalkoztam ezzel az üggyel. Tenger dolgom van. Meg ne haragudjanak, de lenne egy kérésem. A levelet kézjegyükkel hitelesítsék.

Ezért volt szükség Taróczira, gondolta Tahy. A nádor a nyomaték kedvéért nem csak vele, egy kívülállóval is láttamoztatja, ki a nagy megtiszteltetéssel siet eldicsekedni. Ha már benne se bízik, ki másban? Gyulaffyval fegyvertársak és jó cimborák, de hogy feltételezze, képes a tanúságot letagadni... Kurva anyját!- Nem tudok írni méltóságos uram - mondta a vén nemes.

Nádasdy erre az egyre nem gondolt, pedig sejthette volna. Ugyan honnan ismerné Taróczi a betűvetést? Hisz olvasni csak-csak, de írni még a zászlósurak többsége se tud. Fennszóval nem kérdezheti a zalaiakat, melyikük képes legalább a nevét rákarmolni, mivel súlyos sértés, egyrészt Tahyval, másrészt velük szemben. Ki vallja be, hogy írástudatlan, s a fegyveren kívül mi sem különbözteti meg a paraszttól?

Taróczi rájött, mi jár a nádor fejében. Erezte Tahy növekvő indulatát, s azt is: ha nem szól, összevesznek. Ugyan kár lenne egy törökért.- Bízza rám. Elviszem. Ha kell, tanúsítom, hogy magam fülivei hallottam. Csak pár embert adjon. Lába ne keljen az írásnak.- Mennyi idő alatt járja meg Csobáncot?- Két nap se kell hozzá. Jól ösmerem László urat. Suhanc vót, s máris főlegény. Együtt szógáltunk Devecserben.- A választ meghozza-é?- Nem. Majd méltóságod emberei. László úrnál maradok, úgyis ott kerül sor az ostromra. Ami kevés hátra van, nála akarom leélni. Megbecsüli a régi fegyvertársat. Meg hát inkább döglök meg Hegyesd alatt, mint ágyban, ciha közt, vagy az istállóban a szalmán.- Nem akar végrendelkezni? A deák írásba foglalná.- Senkim sincs. Két fiam halt meg, mikor Arszlán béggel összecsaptunk Pápán. Jó tíz éve vót. A ház, a főd rég odavan. Szóval, bízza rám méltóságod. Elviszem, mint a parancsolat.- Derék.

Tahyra meredt: akkor hát írja alá nagyságod.

A deák elérakta a levelet, tintát, tollat, porzót, a papirost előzékenyen kisimította és várta, hogy a főkapitány odakanyarítsa a nevét. Mikor meglett, összehajtogatta és a nádorra bámult. - Nagypecsétünket tessszük rá - szuszogta Nádasdy. Előszedett egy cifra tollú kulcsot és a deák kezébe nyomta. A

60