Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Feiszt György: Széchenyi és Szombathely

Kőszeg településeket útba ejtve a Szederegylet választmányának és a vezetőség felállításának szervezésén fáradozott. Apátiban bátyjának, Pálnak volt kastélya, Franciska nevű nővére, Batthyány Adiklósné Pinkafőn élt, itt találkozott Klauzál Gáborral. Acsádon a Szegedy-családnál vendégeskedett, Felsőlövőn Tatay Jánossal, ’Hitel’ című könyvének egyik lektorával, a Szederegylet egyik aktív támogatójával találkozott. A megbeszélések eredményeként a „szálka” úgy „húzatott ki”, hogy Vidos József személyében vasi alelnöke lett a Szerderegyletnek. A Sopron-Vasi Szederegylet a reformkori egyesületek tipikus példájaként gyakorlati eredményt alig hozott. Története jó példa arra, hogy egy meghatá­rozó elképzelésekkel rendelkező személyiség még jelentéktelen mozgalmakat is reflektorfénybe tud állítani. A Szederegylet sorsa nemcsak Széchenyi job­bító elképzeléseinek megvalósítására, hanem sokkal inkább egy konkrét gaz­dasági cél elérésének reformkori korlátáira világít rá. Ennek okait most nem tudjuk részletesebben kifejteni, viszont Balogh Gyu­la vármegyei főlevéltárnok 1902-ben kelt írása jól mutatja, hogyan maradt meg a kollektív emlékezetben a Széchenyi Szederegyletet szervező tevékenysége. Széchenyi 1841.évi Vas megyei utazásának célja a selyemhernyó tenyésztés meghonosítása volt Magyarország ezen szegletében is - írja Balogh. Ezt a foglalatosságot a gróf igencsak jelentékeny nemzeti jövedelemforrásnak tar­totta ezért "szeder-egylet" alakításába kezdett, melyhez nálunk is megpróbált tagokat toborozni. A legnagyobb magyart mindenütt nagy tisztelettel fogad­ták - ám, a nagy emberek is tévednek néha ... Széchenyi nevéhez fűződött a kaszinók alapításának ötlete is - folytatja -, így nem véletlen, hogy a szombathelyi Kaszinó is az ő arcképével díszítette helyiségeinek falait. (A Kaszinó a Király utcában, a MÁV székház helyén állt) A gróf a szombathelyi látogatás során a kaszinóba is ellátogatott. Alaposan körülnézett, mindenkivel kedvesen elbeszélgetett. Egyszer csak észrevette saját képét, hosszasan nézte, majd megkérdezte nincs-e újabb arcképük róla. Nincs - kapta válaszul. Ekkor megígérte, hogy küld majd a kaszinó számára egy újabb képet. Néhány hét múlva meg is érkezett a küldemény. A képen Buda és Pest között a Dunán egy csónak ringatózott, a csónakban maga Széchenyi állt, a partról emberek dobálták sárral. Emberek, akik "csak az újítót látták benne, aki a nemzetet kényelmes tétlenségéből kizavarni igyekszik". A kaszinó sokáig őrizte az ajándékot, ami később elveszett. "Talán nyomára lehetne akadni. S ha megtalálnánk, mily érdekes ereklyéje lenne az majdan felépülő kultúr­palotánknak!" - fejezi be emlékezéseit a megye főlevéltárnoka.. A képet azóta sem lelték meg. Érdemes lenne egyszer megvizsgálni, hogy napjainkban mit tudnak, milyen képük van a szombathelyieknek Széchenyiről. Az elmúlt évtizedek sajtóját tanulmányozva azt látjuk, hogy a napi újságírás ingerküszöbét csak igen ritkán érték el a „legnagyobb magyar”-ral kapcsolatos események - ha az iskolai órákon, ünnepélyeken és tudományos konferen­ciákon kívül egyáltalán létezett ilyesmi. A nyolcvanas évek elején a Szombathelyi Szépítő Egyesület akciót kezdett, 70

Next

/
Thumbnails
Contents