Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 8. szám - Ćurković-Major Franciska: Kincses Trogir, s Raguza tornyai

amely figyelmünket a képek gyors váltakozására, filmszerűségére irányítja. Ez az irodalmi veduta a sétáló ember gondtalanságát is kifejezi. Aleksandar Flaker irodalmi vedutákról írt művében Walter Benjáminra hivatkozik, aki meghatározta a flaneur fogalmát, és aki kiemelte, hogy a fläneur nézőpontja az „emberi tömeg” nézőpontjával azonos. A sétáló embert a „pályaudvarok, kiállítótermek, áruházak” vonzzák, mert ezeken a helyeken „már előre lehet látni a nagy tömegek fellépését a történelem színpadán”." Benjámint idézve Flaker még a következőket is hozzáfűzi: „A flaneurség társadalmi alapja az újságírás”." Ha ezt Szabó Lőrinc említett újságcikkére vonatkoztatjuk, akkor láthatjuk, hogy annak színhelye ugyancsak olyan hely, ahol megtalálható a tömeg, ebben az esetben ez a színhely a kikötő. Ugyanakkor a költőre újságírói pályája elején joggal alkalmazhatjuk a fläneur elnevezést, hiszen napi munkahelyi kötelezettségei mellett más ismereteket is gyűjt, méghozzá nagy intenzitással. Tudva azt, hogy későbbi újságíróskodása idején milyen robot vár rá - amely nagy megterhelés és nyűg volt számára - most még állíthatjuk, hogy ezt a sétálóra jellemző szemlélődést élvezhette is, amit az idézett veduta szépsége is bizonyít.

A másik fiumei vedutát a Jéghegyek a Chianti-tengerben című cikkben találjuk, amikor azt írja le, hogyan viszik vendéglátói autóval egy étterembe: „A kocsi átvág a Piazza Dante s a móló esti sokadalmán. Balra a tenger fölött fáradhatatlanul forgatja egyetlen piros szemét a jelzőtorony; jobbra a Caffé Centrale. Zene, Csárdáskirálynő... Az autó egyenesbe fordul a vasút felé, s a nagyszerű platánsor alatt, Via Mussolini, zökken a gép. Itt fut át a pesti gyors.”

Az idézett rész a topográfiai adatok mellett a város egy részének leírását tartalmazza. Az avantgárd törekvéseknek megfelelően a megfigyelő miközben mozgásban van, a megfigyelt tárgyat is így láttatja, amit ebben az esetben is tapasztalunk: a városrészt az autóval utazó elbeszélő szemével látjuk a kocsi haladásának megfelelően, ezt a városképet tehát kinetikus vedutaként határozhatjuk meg." A leírás első részét a megszemélyesített küklopszra asszociáló világítótorony uralja, míg a másodikat a kultivált, mesterséges természet részeként a platánfák sora. A vizuális érzékelést ezúttal is kiegészíti akusztikai: a Csárdáskirálynő dallama a mostani város helyett, amelyet a pangó gazdasági élet jellemez, a régi, letűnt dicsőséget idézi. Ebben az esetben is kifejezésre jut a flaneur nézőpontja, a szemlélő az utcán vagy a fiumei korzón sétáló emberek egyike is lehetne. A képzőművészetben a vedutákon gyakran megfigyelhetők apró emberi alakok, embercsoportok, mint a tájképet díszítő, élénkítő elemek. Ezeknek azonban nincs jelentős funkciójuk a kép tartalmát vagy motívumát illetően. Szabó Lőrinc mindkét fiumei vedutája a sétáló szemével láttatja az emberektől nyüzsgő városi térséget, de annak ellenére, hogy az irodalmi vedutákban nem szokásosak az ilyen, a térbeliség érzékeltetésére elhelyezett staffázs-szerű elemek, a fiumei kikötő irodalmi látképéről hiányoljuk az emberek említését. A Tücsökzene ciklus Utóiért csoda című versében is megjelenik a város képe, ám itt nem a volt magyar kikötőváros leírása a fontos, hanem az annyi év után beteljesült ígéret élményének felidézése. Ezért a játékszerként megjelenő város képében csak néhány, a városra jellemző motívum jelenik meg: egyfelől a kikötő és a móló, másfelől a város felett emelkedő Trsat nevű hegy. A „nagy gőzösök” előtt a „csupa kisleány s fiú” alakja azonban épp kidol49