Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Szinnyei Ottmár: Magyar lobogó az Ádrián (részlet)
a SZINNYEI OTTMÁR Magyar lobogó az Adrián (részlet) Traú vashídja nyikorogva ketté nyílt előttünk, és a Kurul kifeszített vitorlákkal csakhamar elérte a Canale Castelli mindinkább szélesedő torkolatát. A partról a közönség érdeklődéssel nézte hajónk készülődését és sokáig szemmel tartott bennünket. Lassanként az ódon, középkorias város egészen elmaradt mögöttünk és csak kimagaslóbb pontjainak bizonytalan körvonalai látszottak még. Eleintén csak óvatosan haladhattunk, mert a csatorna nyugati része nemcsak keskeny, de sekély is, úgy hogy a közepén két oldalt a járható utat jónak látták egymástól bizonyos távolságra következő, fehérre festett czölöpökkel megjelölni. A czölöpsoron túl a tenger mélysége fokozatosan emelkedett. Amint kiértünk a szélesebb és 8-36 méter közt váltakozó mélységű vízre, a szél is erősödött és meglehetősen gyorsan hajtott bennünket legközelebbi czélunk felé. A Canale Castelli partvidéke, mely az éjszak-nyugatról dél-nyugati irányban kanyarodó hegygerincz tövében épült hét kis castellumról vette a nevét, Dalmácia partvidékének legszebb és legtermékenyebb pontjainak egyike. Szelek ellen védett öblöcskéi kisebb hajóknak biztos menedéket nyújtanak, és földjét üde zöld növényzet borítja, mely éles ellentétet képez a messzebb emelkedő hegyek kopár, mészköves lejtőivel. Védett fekvése a »Sette castelli«- nek (hét vár) éghajlatát is fölötte enyhévé és állandóvá teszi, ami különösen a lakosság által kedvvel és nagy sikerrel folytatott gyümölcstermesztésnek válik nagy előnyére. Még a növényzeten is legott észrevettük, hogy erre már még kedvezőbbek a légmérsékleti viszonyok. A datolya pálma (Phoenix dactylifera) itt már megél, gyümölcsét azonban még nem tudja megérlelni. Legelőször ezen a vidéken láttunk vadon minden ápolás nélkül szabad ég alatt tenyésző agavékat (Agave americana) is, melyek délebbre a nagy füge cactussal (Opuntia vulgaris) együtt minden kerítésen, kőfalon és sziklahasadékban buján tenyésznek. A partok szemtávolságában haladtunk folytonosan és az egykor stratégiai fontosságú városkák, Castel Slaffdeo, Castel Nuovo, Castel Vecchio, Castel Vitturi, Castel Cambio, Castel Abbadessa és Castel Sucurac egymás után tűntek fel a szemhatáron. A velenczei kormány ezen a partvidéken nemes családoknak földet adományozott azzal a feltétellel, hogy toronyerősségeket építsenek, melyekben a lakosság a minduntalan beütő törökök elől meghúzódhat és szükség esetében hajókra szállva Traúba vagy Spalatóba menekülhet. Legelőször (1414) Castel Vecchio, azután (1475) Castel Nuovo, a többi öt pedig a tizenhatodik században épült. A török beütések veszélyével megszűnt a tornyok jelentősége is. A kis erősségek romba dőltek és ma már csak az egykor védelmük alatt álló kis városkák vannak meg. A déli nap verőfényében mosolygó kis helységekből áthallatszott hozzánk a tizenkétórai harangszó, és a mosolygó tájkép, mely szemünk előtt folytonosan 24
